MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

LOGO tempus erasmusflag

Erasmus+ 2018-1-HU01-KA102-047044 projekt összefoglalója

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Tempus Közalapítványnál csökkentett költség és programmódosítással sikeresen pályázott 2018-ben a »FLOW « Cukrászati trendek Európában című projektjével.

2018.november 27-én értesítést kapott az Ipartestület, hogy lehetőségünk van 29.624,00 euró költséghatárig a mobilitási programunkat megvalósítani.

Az Ipartestület újragondolta, hogyan és mit tud megvalósítani a tervezett programból és fedezeti számításokat végzett, majd egy módosított/újraírt pályázatot adott be.

A szerződés aláírására a Tempus Közalapítvány részéről 2018. december 20-án került sor.

DSC04917 s DSC04943 s

DSC05044 s DSC05243 s

DSC05272 s

Pályázatszám: 2018-1-HU01-KA102-047044

Projektfelelős: Vojtek Éva

A megnyert támogatási összeg: 29.624,00 euró

A felhasznált támogatási összeg: 28.607 euró, melyből folyamatban van vis major költség visszaigénylése

Tempus Közalapítvány átutalt 23 699,2 euró (80%)

A pályázatunk célja volt a magyar cukrászat területén dolgozók non-formális tudásbővítése.

Két helyszínen, 14 résztvevőnek kínáltuk ezt a lehetőséget.

 

A projekt kedvezményezettjei:

Cukrászok, szakoktatók, gyakorlati oktatók, a munkahelyi szakmai gyakorlatok koordinátorai, fiatal pályakezdők voltak.

Jelen programunk ahhoz járult hozzá, hogy a résztvevő a külföldi tapasztalatszerzés után

- javítsa a hazai szakoktatási, szakképzési rendszer minőségét és relevanciáját, elősegítve az oktatási szakemberek szakmai fejlődését, valamint az oktatás és a munka világa közötti szorosabb együttműködést,

- a külföldön szerzett továbbképzés igazolása beépüljön a szakmai életútjukba. (Europass, külföldi mesterkurzusok részvételi igazolása)

- alkalmazni tudja a megszerzett innovációt, az új technológiát

- hozzájáruljon személyes szakmai fejlődéshez

Szervezeti elvárt hatás:

- a magyar kézműves cukrászszakma pozicionálása a piacon

- ipartestület társadalmi elismertségének növelése bel- és külföldön egyaránt

- nemzetközi kapcsolatok szélesítése

- szakmai kohéziós erő megerősítése

2019

Az első csoport fogadópartnere Hotel Bassano volt, a tanulmányút 2019.09.29-2019.10.14. időtartamban valósult meg. (részletes összefoglalója - Monitoring jelentés 2019)

Csoportvezető összefoglalója

Hotel Bassano - mentor Gavoldiné, Nagy Ágnes

Több éve segítem az Ipartestület Erasmus+ programjait, megbízási szerződés keretein belül. Feladatom:

  • kapcsolattartás a fogadópartnerekkel
  • tolmácsolás
  • mentorálás
  • munkaprogram összeállítása, értékelése
  • szabadidős programok szervezése
  • mentorkérdőív kitöltése/beszámoló elkészítése

A programunk tartalmazott egy többnapos kurzust Luca Cantarin műhelyében, egynapos, bemutatóval egybekötött üzemlátogatásokat  (Dolce Bassano - csokoládékurzus, Liugi Biasetto - süteményprezentáció, LOISON - panettone és keksz + marketing stratégia, pizzakészítési 1x1) és városlátogatásokat.

Minden résztvevő elégedetten nyilatkozott a programban összeállított tematikáról, a megismert területek számos újdonsággal szolgáltak számukra.

Igazolások:

Europass igazolvány

Luca Cantarin tanfolyami oklevél

 

2020

Ebben az évben terveztük a francia tanulmányutunkat, és utazásra készen álltunk, mikor a fogadópartner lemondta az együttműködést a COVID járvány miatt.

Az utazás előkészítésével és szervezésével kapcsolatosan a következő költségek merültek fel:

- felkészítés költségei - 350.000,00 Ft kifizetve

- repülőjegyek - 440. 349,00 Ft kifizetve

- szállás - min. veszteséggel lemondtuk

- helyi mobilitás- minibusz bérlés, min. veszteséggel lemondtuk.

Ez ügyben levelet írt az Ipartestület a Tempus Közalapítványnak és kérte, hogy az elszámoláskor vis majorként számlázhassa a kifizetett összeget.

Ezzel egy időben az EU kezdeményezte és határozatot fogadott el a programok meghosszabbításáról, így a záróidőpont 2021.05.31-re módosult, a záróbeszámolót 2021.07.30-ig kell elkészíteni.

A szerződésmódosítás dokumentumainak beadására 2020.06.22-én került sor.

Egyéb adminisztrációs teendő nem volt, a mobility tool felületen automatikusan központi időpont módosítás történt.(részletes összefoglalója Monitoring jelentés 2020)

 

2021

Nagyon óvatosan, minden előírást és jogszabályt, lehetőséget figyelembe véve hosszas egyeztetés után sikerült fogadópartnert találnunk (a tervezett franciaországi program az ottani előírások miatt nem volt teljesíthető). Olaszországban egy többéves munkakapcsolat és az ottani szabályok lehetővé tették, hogy a tanulmányutunkat megvalósítsuk, így a FLOW programunk teljesült. (részletes összefoglalója Monitoring jelentés 2021)

 

Csoportvezető összefoglalója

D.M.P. - mentor Marianna Geri

 A »FLOW « programban a GUSTAR Oktatóközpont volt a bázisunk, aki évek óta fogadópartnere az Ipartestületnek.

Igazolások: Europass bizonyítvány, fogadópartnertől tanfolyami tanúsítvány

Beszámoló

A fő téma a lievito madre elkészítése, etetése és életben tartása volt, ez több napot vett igénybe. A kelesztések, etetések ideje alatt megismerkedhettek számos lisztfajtával, a lisztek élelmiszerbevizsgálási módszereivel, a kémiai folyamatokkal, a szőlőcukor élesztőbeli magatartásával, sikerült összehasonlító elemzést készíteni a sörélesztővel. A program keretében számos toszkán sütemény elkészítését tanulhatták meg a magyar cukrászok.

Üzemlátogatás és csokoládékurzuson való részvétel szerepelt a programban, így átfogó képet kaphattak az olasz cukrászat tradicionális és modern irányzatairól.

Miután 40 éve élek Olaszországban, Toscanaban, igyekeztem a környék látnivalóit is bemutatni a csoportnak.

Remélem, mindenki gazdagodott szakmailag és kulturálisan is.

A fogadópartnerek kitűnően szervezettek voltak. A találkozások és üzemlátogatások, és a termelői munka alkalmas volt arra, hogy a résztvevők megismerkedjenek az innovatív cukrászattal. A programra való felkészítés elegendőnek bizonyult, hogy megismerkedjenek a fogadó ország kultúrájával, a fogadó partnerrel és a gyakorlati hellyel.  Vojtek Éva programvezető kitűnő csapatépítést végzett a jelenlévők között. Megteremtette a lehetőséget az egyének közötti kapcsolatépítésre és az egyéni résztvevőkből csapatot hozott létre. Munkájával sikeresen segítette és kialakította a programon részt vett személyek kölcsönös és hosszú távú együttműködési lehetőségét.

Egyéb észrevétel: A projekt szervezését és a program összeállítását nehezítette, illetve egyes esetekben nem tette lehetővé a Covid járvány. A résztvevők mindegyike rendelkezett oltási igazolvánnyal és a szükséges PCR teszttel, de ennek ellenére a csoportos műhelymunkára volt, ahol nem adtak lehetőséget.

 

A projekt hatásvizsgálata

1/ PROJEKT INDIKÁTORAINAK ELEMZÉSE

A 14 főnek lehetőséget kínáló mobilitási programra 34 jelentkező volt, ami két és félszeres túljelentkezést mutat, egyben jelzi, hogy egy valós igényt elégít ki a külföldi gyakorlati lehetőség. Tényleges résztvevői létszám: 13 fő.

Résztvevők területi eloszlása: fővárosi 1 fő, vidék 12 fő.                             

A számok ismeretében elmondható, hogy a vidék ilyen jellegű dominanciája e pályázatunkkal is igazolja, hogy a minőségi változás igénye már országosan jelen van. Ez a nyitottság visszaigazolja az Ipartestület azon tevékenységét, hogy eltűnjön a főváros és vidék közötti különbség és egységesen egy növekvő színvonalú cukrászat legyen jelen országosan. Az új, modern táplálkozási szokásoknak, trendeknek a kínálata kialakít egy tudatos fogyasztói réteget, amely fontos visszajelzést generál a szakmának. A régiókban jelentkező kínálat, illetve egy képzettebb szakoktatói gárda a szakma megújulását bizonyítja.

Résztvevők összetétele: gyakorlati helyen cukrászoktató 3 fő, cukrász 9 fő, egyéb területen dolgozó 1 fő.

Korösszetétel: 30 év alatt 3 fő, 31-40 év között 3 fő, 41-50 év között 5 fő, 51 év felett 2 fő.

A mobilitási programon először részt vettek száma: 5 fő.

A mobilitási program részvételéről a résztvevők Europass bizonyítványt kaptak, így a vállalt igazolványok teljesítése 100%. Mindkét tanfolyami helyen - Luca Cantarin, D.M.P.  - külön "Diplome" kiosztására is sor került.

2/ PROJEKTEREDMÉNYEK

ORSZÁGOS SZINTEN:

- Szakmai nap/prezentációk szervezése - 1 alkalommal 2019. november 5.

- Szakmai versenyek, bemutatók támogatása támogatása a résztvevők bevonásával

  • Macaronverseny  (Szombathely)
  •  Év Fagylaltja verseny (Budapest)
  •  Magyarország Tortája verseny 2019, 2020, 2021(Budapest)
  • Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tiszteletére készített süteménymustra (Budapest)

- 2019 IV. Cukrászkonferencia (Zirc)

- 2021 V. Cukrászkonferencia szervezése (Mátészalka)

A felsorolt versenyek, szakmai találkozók, workshopok résztvevőiként ott láthatjuk a mobilitási program résztvevőit, hol versenyzőként, hol zsűritagként, hol előadóként.

- Évek óta támogatói vagyunk az NTP egyéni jelentkezőinek, akiket a mobilitási programjainkban ismertünk meg. Ennek folyománya, hogy 2018-ban a szervezetünk sikerrel pályázott egy sweeTEN elnevezésű pilot projekttel, 2020-ban egy KOVÁSZ  című programmal,mely 10-10 fiatal tehetséges cukrász támogatását célozta meg, egy továbbképzési tanfolyammal. További hozadéka, hogy szervezetünk 2019-ben regisztrált, majd akkreditált Tehetségpont lett. A résztvevő fiatalok megalakították az ipartestület ifjúsági/alumni csoportját, melynek jelenleg 24 tagja van.

- Az Ipartestület szakmai együttműködésével 2018-ban elkezdődött a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán a 2 éves posztgraduális Csokoládé-, kávé-, teakészítő mester szakmérnök képzés, amelyen 6 fő Erasmus-os támogatottunk is végzett.

Országos szinten látható, hogy egyre több szakmai esemény ötletgazdája, szervezője, lebonyolítója az Ipartestület és a mobilitási programok számtalan továbbképzési igényt generáltak.

NEMZETKÖZI SZINTEN

 - Két fogadópartnerünk meghívásunkra 3 napos mesterkurzust tartott (volna) Budapesten. Először volt hazánkban Andrea Giannoni (szicíliai cukrászmester. Szerencsére még a járvány előtti napokban sikeres mesterkurzust tartott.

Luca Mannori (IT) és Lucca Cantarin (IT ) utazása is leszervezett volt, de a COVID járvány miatt le kellett mondaniuk.  Mind a három mestert mobilitási programjainkon ismertük meg és kértük fel.

 - Személyes információ kapcsán keresett meg minket egy iskola Franciaországból, Bar le Duc a városából a CFA Europeen Louis Prioux. A szakiskolában 2020-ben 1 fő, 2021 1 fő támogatottunk fejezte be tanulmányait - őket az Erasmus+ programon keresztül ismertük meg.

A külföldi szakemberek aktív részvétele a projektjeinkben és a további együttműködések számukra is jelentős eredményeket adnak. Társadalmi szerepvállalásuk megerősödik, hozzájárulnak a hazájuk gasztronómiai elismertségének népszerűsítéséhez, bátrabban vállalkoznak más európai programok részvételére, nem utolsó sorban a portfóliójuk bővítését is szolgálja.

Ezek a mérhető, értékelhető mérföldkövek azt jelzik, hogy a mobilitás hogyan gazdagíthatja egy szervezet életét és ez által hogyan válhat a folyamatos fenntarthatóság valósággá.

A hatásvizsgálatot résztvevői oldalról a következő szempontok alapján végezzük (nem lezárt)

- szakmai előremenetel

- szakmai aktivitás (versenyeken való részvétel, profilváltás, termékskála átalakítás, tudástöbblet megosztása)

- társadalmi, szakmai elismertség (díjak, kitüntetések, oklevelek)

- oktatók esetében a tanulók felkészítése versenyekre - hány főt, milyen versenyekre neveznek be

- megjelenési felületek bővülése (cikkek, riportok, közösségi oldalaik szakmai feltöltése)

A résztvevők értékelésénél fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy mindenki saját maga sikerének a kovácsa elvet valljuk. Nekik fontos, hogy hírt adjanak magukról, fejlődésükről, megváltozott szemléleti módjukról, eredményeikről, és a hozzá vezető útról. Az eredményeik a személyes gyarapodáson túl a szakma fejlődésére is rávilágítanak, így válik szerves egésszé a közösség és egyén szerepe a szakma tükrében.

Vojtek Éva

projektfelelős

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére