Az Ipartestület elnöksége úgy határozott, hogy a rendkívüli helyzet miatt, bár rendhagyó módon, de idén is megszervezi az Év Fagylaltja versenyt. A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése. Az idei kiírás és verseny sokban eltér a megszokottól, kérjük figyelmesen elolvasni! Idén kétfordulós lesz a verseny, egy régiós elődöntő után - ahol kész fagylaltokkal kell indulni – következik az Ipartestület székházában a döntő, amikor majd a tanműhelyben kell helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Verseny kategóriák:

„I.” kategória: cukrászdák, fagylaltozók versenye (kétfordulós verseny)

Ebbe a kategóriába olyan fagylaltokkal lehet nevezni, amelyek természetes alap és járulékos anyagokkal, természetes állomány javítóval készülnek. (Természetes állományjavítók lehetnek  pl: szentjánoskenyérmag liszt, guarmag liszt, agar-agar, pektin, illetve ezeknek a cégek által gyártott keverékei, mint pl. „Neutro-k” használata is engedélyezett (max. 10 g / liter adagolásban). A tejes fagylaltok főzéssel készülnek, lehetőleg tojás felhasználásával. A fagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

90-100% gyümölcstartalmú gyümölcspürék használata megengedett!

Gyümölcs fagylaltoknak a késztermék tömegéhez viszonyítva minimum 30% jelleget adó gyümölcsöt kell tartalmaznia (csak a citrusféléknél lehet ennél kevesebb).

A fagylaltokat csak ehető anyagokkal lehet díszíteni úgy, hogy a díszítés a fagylalt adagolhatóságát ne akadályozza!

A fagylaltokhoz fagylalt bázis alap (pl. 50-es és 100-as adagolású), növényi eredetű habalap, hozzáadott növényi zsiradék, aroma, mesterséges színezék nem használható fel!

Cukrászdánként/fagylaltozókként két fagylalt nevezhető a versenyre.

___________________

„C” kategória: alapanyaggyártók, -forgalmazók versenye (egyfordulós verseny)

Ebben a kategóriában alapanyag gyártók, illetve forgalmazók nevezhetnek.

Cégenként két szabadon választott fagylalt nevezhető a versenyre.

A versenyző csak készen hozott fagylalttal indulhat.

A verseny az országos döntő napján lesz, az Ipartestület székházában.

A fagylaltoknál alapanyag megkötés nincs.

 

A versenyen való részvétel és szabályok:

Régiós elődöntők az „I.” kategória, cukrászdák és fagylaltozók részére

  • Az országban 5 régiós elődöntő lesz, ahonnan régiónként az első két helyezett fagylalt jut tovább a döntőbe.
  • Régiónkként maximum 18 fagylalt nevezését tudjuk fogadni. A versenyzőknek kész fagylatokat kell hozniuk, keskeny tégelyekben, a székhelyük alapján beosztott régiós versenyre.
  • 1. Régió: Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Veszprém megye, Fejér megye

Helyszín: Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár, Fő utca (Rózsa u. 2.)

Időpont: 2020. június 30., kedd 9:00 óra 

  • 2. Régió: Zala megye, Somogy megye, Baranya megye, Tolna megye

Helyszín: Tóth Cukrászda, Dunaföldvár, Irinyi János u. 2.

Időpont: 2020. június 30., kedd 11:00 óra 

  • 3. Régió: Jász-Nagykun-Szolnok megye, Békés megye, Csongrád-Csanád megye, Bács-Kiskun megye

Helyszín: Szent Korona Cukrászda, Soltvadkert, Kossuth Lajos u. 5.

Időpont: 2020. június 30., kedd 13:00 óra

  • 4. Régió: Nógrád megye, Komárom-Esztergom megye, Budapest, Pest megye

Helyszín: Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső, Pesti út 5.

Időpont: 2020. július 1., szerda 10:00 óra

  • 5. Régió: Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Heves megye

Helyszín: Marján Cukrászda, Eger, Kossuth Lajos u. 28.

Időpont: 2020. július 1., szerda 12:00 óra

 

Országos döntő az „I.” kategória, cukrászdák és fagylaltozók részére

  • A döntő az Ipartestület székházában kerül megrendezésre.

Cím: 1185 Budapest, Üllői út 674. (bejárat a Nagyszőlős u. 2. felől)

Időpont: 2020. július 7., kedd 7:00 óra

  • Az „I.” kategória régiós továbbjutói a döntőn a helyszínen fagyasztanak, előre beosztott időpontban. A versenyzőnek 25 perc áll rendelkezésére a fagylalt elkészítésére, díszítésére és a rendrakásra. A szükséges lé fagylaltot, adalékanyagokat, díszítőelemeket minden résztvevő hozza magával. A döntőbe jutott fagylaltok receptjén módosítani tilos!
  • A fagyasztáshoz minimum 4 liter fagylalt szükséges. A széles tégely használata kizáró ok minden fagylalt esetében! A fagyasztásnál csak cukrász munkaruhában lehet megjelenni.
  • A fagyasztások előre egyeztetett sorrendben történnek, a versenyzők az időpontjuk előtt fél órával kötelesek megjelenni és regisztrálni.

A döntőben rendelkezésre álló berendezések, eszközök:

  • Carpigiani HE fagylalt fagyasztógép
  • Carpigiani Turbomix (professzionális merülő keverő)
  • Hiber sokkoló
  • Háttér fagyasztó szekrények
  • Rozsdamentes munkaasztalok
  • Mikrohullámú sütő
  • Indukciós főzőlap
  • Mosogató

 „C” kategória (alapanyaggyártók, -forgalmazók) döntő

  • A „C” kategóriában összesen 18 fagylaltot tudunk fogadni, cégenként maximum kettő fagylalttal lehet indulni. A versenyző csak készen hozott fagylalttal indulhat.
  • A döntő az Ipartestület székházában kerül megrendezésre.

Cím: 1185 Budapest, Üllői út 674. (bejárat a Nagyszőlős u. 2. felől)

Időpont: 2020. július 7., kedd 9:00 óra

Mindkét kategóriára érvényes szabályok:

  • A nevezéskor a nevezési laphoz mellékelni szükséges az elkészítendő fagylalt pontos receptjét, technológiai leírását és a fagylaltban lévő allergéneket a mellékelt táblázat alapján. Minden nevezett fagylalthoz a pontos receptet kell leadni! A saját készítésű öntetek, variegátók receptjeit is le kell adni! A recepteket a zsűri az értékelés előtt ellenőrzi, a kiírásnak nem megfelelő fagylaltokat nem értékeli!
  • Recept nélkül a nevezés érvénytelen, a recepteket a helyszínen megadni már nem lehet!
  • Az érmet nyert fagylaltok készítői tudomásul veszik, hogy a fagylalt receptjét az Ipartestület jogosult tagjai számára átadni.
  • Az érmes fagylaltok receptjét az Ipartestület a Mester Cukrász magazinban megjelentetheti.
  • Idén külön „mentes” kategóriát nem hirdetünk, de mindkét versenyben megengedett mentes fagylalttal is indulni.


Nevezési díj:
              

  • „I.” kategóriában a nevezési díj 10.000 Ft + Áfa/fagylalt ipartestületi tagok részére.
  • „I.” kategóriában a nevezési díj nem ipartestületi tagok részére 20.000 Ft + Áfa/fagylalt.
  •  „C” azaz céges kategóriában a nevezési díj 20.000 Ft + Áfa/fagylalt.

A nevezések beérkezési határideje:    2020. június 24.

  • A nevezésekkel egy időben kérjük a nevezési díjak befizetését banki átutalással a Mestercukrász Kft. részére a következő bankszámlaszámra: K&H Bank 10402166-50526785-84821001. A nevezési díjról a Mestercukrász Kft. számlát állít ki.
  • A nevezési díj befizetésének hiányában a nevezés érvénytelen.

Nevezések beküldése e-mailen lehetséges: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A nevezési lap alább letölthető.

Minden versenyző a beérkezett nevezési lapok alapján e-mailen visszaigazolást kap.

Bővebb, részletesebb információt a nevezés után küldünk a versenyzőknek.

Zsűrizés:

  • A zsűrizés során a versenyfagylaltokon csak a kiadott rajtszám, illetve a fagylalt megnevezése szerepel. A készítője a zsűri számára az eredményhirdetésig nem ismert.
  • A régiókból az első kettő fagylalt kerül tovább az országos döntőbe.
  • Az összes régióban és a döntőben is ugyanaz az 5 fős szakmai zsűri fog értékelni.

Figyelem!

  • A díjazott fagylaltokat a díjnyertes cukrászdákban/fagylaltozókban a zsűri, vagy az általuk delegált szakmai testület előre nem egyeztetett időpontban ellenőrizheti, és a díjnyertes recepttől, vagy technológiától eltérő elkészítés esetén a díjat visszavonja, a versenyzőt 5 évig eltiltja a versenyen való részvételtől!
  • Az Év Fagylaltja díjat nyert fagylaltot a versenyzőnek a versenyt követően, előre egyeztetett időpontban a zsűri, vagy az általuk delegált szakmai testület előtt el kell készítenie az ipartestület tanműhelyében! A díjnyertes recepttől, vagy technológiától eltérő elkészítés esetén a zsűri a díjat visszavonja, a versenyzőt 5 évig eltiltja a versenyen való részvételtől!
  • A versenyt minimum 40 fagylalt határidőig történő nevezése esetén tartjuk meg! Amennyiben a versenyt megfelelő számú nevezés hiánya miatt nem tartjuk meg, a befizetett nevezési díjakat visszautaljuk.

Díjazás:

  • Díjazás: vándorserleg, mindkét kategóriában 1 db aranyérem, 1 db ezüstérem, 1 db bronzérem, oklevelek, felajánlások esetén különdíjak.
  • A régiós elődöntő továbbjutói a „Régió kiváló fagylaltja” díjat kapják az eredményhirdetésen.
  • Idén Kézműves Fagylalt Nívódíjat és Közönségdíjat nem adunk ki.
  • Az „Év Fagylaltja” vándorkupát az aranyérmes „I.”-es kategóriás fagylalt nyeri, a szakmai zsűri döntése alapján.

Kérdéseikkel keressenek minket honlapunkon megtalálható elérhetőségeinken: https://www.cukraszat.net/magunkrol/kapcsolat

Minden kedves kolléga nevezését szeretettel várjuk.

Az Ipartestület elnöksége