Forrás: https://mtu.gov.hu/

Megtörtént a vendéglátóhely-típusok felülvizsgálata, melyet a szektor régóta szorgalmazott. Olyan korszerű rendszer jött létre, amely lehetővé teszi az ágazat megfelelően szegmentált és átlátható irányítását.

A Magyar Turisztikai Ügynökség és a vendéglátó szakmai szervezetek álláspontja szerint a magyarországi vendéglátás fejlesztéséhez elengedhetetlenné vált a vendéglátóhelyek működését, ellenőrzését és típusát rögzítő jogszabály módosítása.

Az eddig hatályban lévő jogszabályok több szempontból is elavultak. A termékkör szerinti besorolás nem volt egyértelmű, a termékkörök pedig nem voltak összhangban a hatályos Áfa-törvénnyel.

A statisztikák a jogszabályban meghatározott típusokon alapultak, azonban az üzemeltetők főtevékenysége és a fő termékkör nem határozta meg egyértelműen a vendéglátóhely típusát.

Az MTÜ vendéglátás stratégiai céljai között kiemelten szerepelt a vendéglátóhelyek besorolását szabályozó jogszabály előkészítése, valamint az ahhoz szükséges módszertani szakmai útmutató elkészítése. Olyan módszertani szakmai tematika született, mely segítségével pontosan behatárolhatóvá váltak az egyes vendéglátóhely-típusok közti különbségek, ezáltal felállt egy korszerű, a ma piacon lévő üzlettípusokhoz igazodó kategóriába sorolási rendszer.

December 22-én megjelent a 634/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet, amely felsorolja az egyes vendéglátóhely üzlettípusokat, melyek a következők:

  • étterem;
  • büfé;
  • cukrászda;
  • kávézó, alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhely;
  • italüzlet, bár;
  • zenés-táncos szórakozóhely;
  • munkahelyi/közétkeztetést végző vendéglátóhely;
  • gyorsétterem;
  • rendezvényi étkeztetés;
  • alkalmi vendéglátóhely;
  • mozgó vendéglátóhely.

A rendelet tartalmazza ezek jellemzőit is.

(SIC! A 634/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet azóta hatálytalanná vált, a változás szövege és az üzlettípusokat tartalmazó melléklet a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet-ben található! A Szerk.)

Az új rendszer 2021. január 1-jén hatályba lépett, a vendéglátó üzleteknek legkésőbb 2021. március 31-ig kell bejelenteniük az új besorolás szerinti változást a jegyzőnek.

Az újonnan létrejött típusok lehetőséget adnak a specifikus szabályozásra, a külön szabályok létrehozásával csökkenhetnek az egyes vendéglátóhelyek adminisztratív és üzemelésre vonatkozó terhei, sokkal egyértelműbb lesz a hatóságok elvárása is az üzemeltetőkkel szemben.

Mindemellett az új rendszer arra is alkalmas, hogy megismerhetővé váljon az ágazat struktúrája és valós teljesítménye, amely megalapoz egy naprakész adatszolgáltatási mechanizmust is a válsághelyzetekben történő gyors reagálás, valamint a stratégiai és tervezési feladatok hatékony elvégzése érdekében.

A 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet kivonatát alább letölthetik.