MOT logo W

A Magyar Cukrász Ipartestület tizennyolcadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A versenyt óriási népszerűségnek örvend, évről évre egyre többen és egyre nagyobb kíváncsisággal várják az ünnepi tortát.

A versenyre a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat vár az Ipartestület.

Az első zsűrizési kör élőben, szakmai közönség előtt került megrendezésre a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon.

A nevezett torták vitrinekben voltak kiállítva, a szakmai közönség és a sajtó munkatársai is megtekinthették őket. A zsűrizés folyamán a versenyzők és a látogatók is láthatták, hallhatták a versenymunkák értékelését. A közönség a nézőtérről, kivetítő segítségével követhette az eseményt.

A 2024. évi versenyünket témaköre a „Szuperélelmiszer” volt, hogy a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra hívják fel a szervezők a figyelmet. Olyan új, kreatív tortákkal lehetett nevezni, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, hazai „szuperélelmiszernek” számító alapanyagok alkotják.

Az alábbi alapanyagkosarakból minimum kettő alapanyagot fel kellett használni a nevezett tortáknál:

-     bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,

  • gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
  • zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
  • olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.

Felhasználásra javasolt további alapanyagok voltak: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.

Idén is rendkívül izgalmas kreációkkal neveztek a versenyzők az ország minden területéről, a versenyre 31 torta nevezése érkezett.

A nevezők cukrászok kreativitását dicséri, hogy az összes kötelezően választható, illetve szinte mindegyik javasolt alapanyag szerepelt a nevezett tortákban, különböző kombinációkban.

Különösen népszerű volt a cékla, a sárgarépa, a mák, a sütőtök, az áfonya és a dió felhasználása.

Az idei döntős torták a következők:

  • ÁRVÁCSKA – Paál Fanni, Kiss Gabriella – Dobay Cukrászda, Budapest
  • FEKETE GYÖNGY – Novák Ádám, Domonkos Noémi – REÖK Kézműves Cukrászda és Kávéház, Szeged
  • HETEDHÉT – Herbai Ramóna – Forza Italia Kft., Budapest
  • MÁKVIRÁG – Kovács Alfréd – Édes Vonal, Vác
  • RIGÓFÜTTY – Fodor Sándor – Habcsók Cukrászda, Budapest
  • TÖKIBOGYÓ – Szoljár Csaba – Solier Café - Gödöllő

arvacska web honlap fekete gyongy web honlap

hetedhet web honlap makvirag web honlap

rigofutty web honlap tokibogyo web honlap

A zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben az anonim nevezett tortákból választotta ki a zsűri az hat tortát, ezeket a második körben újra kóstolják, és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére.

 

Az idei zsűri tagjai:

  • Auguszt Ibolya (Auguszt Cukrászda, Budapest, Fény utca)
  • Baracskay Angéla (Kreatív cukrász chef, műsorvezető)
  • Harrer-Abosi Beatrix (Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda, Sopron)
  • Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula)
  • Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda, Tápiószecső)
  • Knezsik István (az Autós Nagykoalíció elnöke)
  • Lakatos Pál (Levendula és Kert Cukrászda, Szigetszentmiklós)

A döntőben a tortákat a zsűri jelenlétében, az ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni a versenyzőknek, ahol a zsűri ismét meghatározott jellemzők szerinti pontozással választja meg a győztest.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai támogatásával idén is megrendezi a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, melyre március 25-ig várják a cukrászok jelentkezését. Az első zsűrizést követően a döntőt júniusban tartják meg a Magyarország Tortája döntővel párhuzamosan.

Mindkét verseny győztesét augusztus elején ismerheti meg a nagyközönség, és az augusztus 20-i ünnepségeken kóstolhatja meg először. Ezt követően az ország több száz cukrászdája árusítja majd.

Kérdéseikkel keressék bizalommal:

Erdélyi Balázs: +36 30 549 4000 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Selmeczi László: +36 70 977 0050 e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.