MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

kozgyules22

Kedves Tagjaink és Partnereink!

Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre.

A pandémia az idei évben is meghiúsította Közgyűlésünk szokásos februári időpontban történő megtartását, ezért azt az Elnökség 2022. októberére halasztotta.

Töltsünk el együtt újra egy teljes napot!

Közgyűlésünk előtt, a délelőtt folyamán szakmai kiállítást és bemutatót tartunk, majd izgalmas és mindenkit foglalkoztató szakmai előadások, „kerekasztal” beszélgetések lesznek. Egy közös ebéd után megtartjuk az éves Közgyűlésünket.

Beszámolunk az eltelt évről, hiszen 2021-ben és 2022. eddig eltelt időszakában is rengeteg programot tudtunk megvalósítani, továbbfejlesztettük székházunkat és tanműhelyünket. Jelentős eredményeket értünk el, melyekre büszkék vagyunk. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és együtt megtervezni az elkövetkező időszakot, mely rengeteg kihívást, de reményeink szerint újabb sikereket is tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.

Az Ipartestület 2022. évi rendes Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2022. október 4-én tartja a kecskeméti Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpontban.

Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 6.

A Közgyűlés időpontja: 2022. október 4. kedd, 13:00 óra.

A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.

Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 26.

Az egy napos programon szponzoraink és partnereink kiállítása mellett a nap délelőttjén tájékoztató előadásokat tartunk aktuális témákban, mint például az NTAK adatszolgáltatás részletei, mely januártól válik esedékessé, valamint a 2022 júliusától életbe lépett NETA törvény módosítása, mely véleményünk és javaslatunk szerint több ponton módosítást igényelne.

 

Tervezett program:

9:00 órától   Érkezés

9:00-14:00   Partnereink szakmai kiállítása

10:00-11:00 IREKS-STAMAG Kft. - Hivatalos Kiemelt Támogató előadása, benne:

  • IREKS Partnerség. Előnyök, szolgáltatások.
  • Az IREKS Vevőközpont szakmai programja.
  • Gazdasági és élelmiszeripari aktualitások.
  • MiniClassics: elegáns desszertújdonságok.

11:00-12:00 Előadások:

  • A januártól életbe lépő NTAK adatszolgáltatási kötelezettségről Előadó: Bődi Ivett, a Magyar Turisztikai Ügynökség Turizmusstratégia megvalósításért felelős vezérigazgató-helyettese
  • Tájékoztatás a NETA törvény júliusban életbe lépett módosításáról

12:00-14:00 Ebédszünet (közben: partnereink kiállítása végig a teljes program időtartama alatt)

14:00-17:00 Közgyűlés és díjak, elismerések átadása

Lehetőségük van ebédet rendelni a mellékelt jelentkezési lapon.

Büféebéd kínálat: Salátabár, kétféle leves, négyféle főétel vegetáriánus ajánlattal, desszert + 12:00 – 14:00 óra között az ebédszünetben korlátlan kávé/ tea, üdítő, ásványvíz fogyasztás: 9.780,- Ft / fő

Az ebédeket a mellékelt jelentkezési lapon kérjük megrendelni, valamint az ebédek díját a Mestercukrász Kft. 10402166-50526785-84821001 számú bankszámlájára szíveskedjenek elutalni a jelentkezési határidőig. Az ebédek díjának összegéről számlát állítunk ki az átutalást követően.

Örömmel tapasztaljuk, hogy erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, szakmai programunkon, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk. Az együtt gondolkodás és az együtt cselekvés lehet a jövőnk záloga, ehhez kérjük az aktív jelenlétet!  

Előre is köszönjük támogatóink segítségét, a kiállítóink és kollégáink részvételét.

Az Ipartestület Elnöksége

A képes/grafikus meghívót, a jelentkezési lapot, a közgyűlés napirendi pontjait és határozat javaslatait, valamint a 2021-es gazdálkodási adatokat és a 2022-es költségvetés tervezetet tartalmazó táblázatot alább letölthetik:

Ireks kiemelt Parola Skoda

 Bulfoni Debic Gyertyakovács jobbra

MasterMartini Zeelandia Progép

 

konig banner 120x300

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Skoda

 

Bulfoni

 Debic

Gyertyakovács jobbra

 

 Zeelandia

 

MasterMartini

 

Progép

 

Dawn

 

Goodwill

 

Andretti

 

König

 

Nádudvari jobbra

  

Signal jobbra

kEN

  

Kruszwica

  

Robotcoupe

 

Martinbraun

Vissza a tetejére