MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

cukrasz ginop 2024

2020-ban a CURIOSITAS – Kíváncsiság lett Magyarország Tortája

Füredi Krisztián tápiószecsői cukrászmester alkotása, a „CURIOSITAS – Kíváncsiság” fantázianevű torta viselheti idén a kitüntető címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a JÓkenyér cukrászat csapata nyerte a „Szentivánéji Álom” tortával.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A nyertes tortát évről-évre hatalmas érdeklődés kíséri.

Kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket várt az Ipartestület, olyan tortákat, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.

A szakmai zsűri három fordulós értékelés után hirdeti ki a győztest. Az első körben a nevezett tortákból választott ki a zsűri anonim módon hat tortát, majd a második körben újrakóstolták a döntős tortákat és javaslatokat tettek azok tökéletesítésére.

A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kellett elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoztak.

Így született meg a győztes, mely idén nem más, mint a „CURIOSITAS – Kíváncsiság”, Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A tehetséges fiatal cukrász az elmúlt évek versenyeinek rendszeres résztvevője.

MOT 7 MOT 1

 

 MOT 4 MOT 5

MOT 3 MOT slide 2

NMI 5238 NMI 5230

NMI 5153 NMI 5257

„A kezdet mindig a kíváncsiság, ebből fejlődik ezután a tudás vágya, mely az újat keresi, nem mert új, hanem mert értékes.” - Bokor József (szerk.) A Pallas nagy lexikona

„CURIOSITAS” - latinul kíváncsiságot és különlegességet is jelent. Mindkét jellemző igaz a nyertes tortára, hiszen izgalmas, újszerű íz kombinációt rejt, mely kíváncsivá tesz és kóstolásra ösztönöz.

A birsalma szinte az egyetlen olyan magyar gyümölcs, ami nyers állapotban élvezhetetlen. Rafinéria, fantázia, kifinomult érzék és szakmai tudás kell ahhoz, hogy ennek a pompás gyümölcsnek a rejtett ízei előkerüljenek. Készítője olyan ízekkel kombinálta, mint a mandula, a mogyoró, a csokoládé és a legmodernebb technológiákat alkalmazva készítette el, így igazán méltó lett az elnevezéséhez.

Füredi Krisztián a gyakorlati éveit a Gundel étteremben töltötte, a fő összetevőket (mandula, mogyoró, csokoládé) a Gundel torta ihlette, közéjük csempészte be egyik kedvenc alapanyagát, a birsalmát. Mostanában méltatlanul mellőzött gyümölcsünk, pedig a magyar gasztronómiai kultúrában évszázadok óta jelen van. A birs zselét birs kompóttal egészítette ki és birs pálinkával tette teljessé, így sikerült a legszebb arcát kihoznia a gyümölcsnek.

Mandulás piskóta, mogyoróolajos ropogós, bársonyos birszselé, narancsos mandula mousse és étcsokoládés tükörbevonó harmóniája teszi tökéletessé Magyarország idei ünnepi tortáját.

A második helyezett Marsa Éva Heléna „Fenséges fügés manna” tortája lett a nagykőrösi Vanília & Gelarto cukrászdából, a harmadik helyen a tavaly előtti győztes Sztaracsek Ádám „Tétényi áfonyás mandula” tortája végzett a komáromi Jánoska Cukrászdából. Idén először a zsűri Hagyományőrző különdíjat is odaítélt, melyet Nándori László (Nándori Cukrászda, Budapest) alkotása, a FORTISSIMI – Bátrak tortája nyert el, Kercaszomor, a Legbátrabb Falu tiszteletére.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén a pilisszentiváni JÓkenyér cukrászat csapata győzött a Szentivánéji Álom tortával. A kreáció ízvilágát a kellemesen savanykás, fahéjas meggylekvár és a könnyű meggyes habkrém adja, melyet a tejszínes-zabpelyhes angolkrém tesz teljessé. A tortát cukormentes fehércsokoládé fedi, melyet koszorúszerűen borít a liofilizált meggy. Így a torta harmonikus ízvilágához elegáns küllem párosul. A hozzáadott cukor nélkül készült Szentivánéji Álom szeletenként 13,3 g szénhidrátot és 252,5 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőket tartalmaz, amit elfogyaszt.

fekvo szelet szentivánéji álom small NMI 5382

Augusztus 19-től lehet megkóstolni a tortákat, országszerte több száz cukrászdában.

Az árusító cukrászdák listáját augusztus 14-től megtalálják a www.cukraszat.net oldalon, a lista várhatóan augusztus 18-ig napról napra bővülni fog. A torták minőségének védelme érdekében az idei évben is csak az év végétől lesznek nyilvánosak a receptek, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.

Fogadják és kóstolják szeretettel Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, melyekkel a cukrász szakma tiszteleg hazánk nemzeti ünnepe előtt.

Sajtókapcsolat:

KenMedia:           Koltay Tamás Tel.: +36 30 385 4234                e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ipartestület:         Erdélyi Balázs Tel.: +36 30 549 4000               e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

                            Selmeczi László Tel.: +36 70 977 0050            e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A verseny támogatói: 

ITM halozatos logo szlogennel HU  PM logo curves CMYK HU2

 

 

 

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

  

Gyertyakov oldalra ARANY 

  

König oldalra 

 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

  Robotcoupe

 Martinbraun

Vissza a tetejére