MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

MEGHÍVÓ A MAGYAR CUKRÁSZ IPAROSOK ORSZÁGOS IPARTESTÜLETÉNEK 2021. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE

Kedves Tagjaink és Partnereink!

Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre.

Sajnálatos módon a pandémia az idei évben meghiúsította Közgyűlésünk szokásos februári időpontban történő megtartását, ezért azt az Elnökség 2021. szeptemberére halasztotta.

Mivel a pandémiás veszélyhelyzet továbbra sem múlt el teljes mértékben, ezért az Elnökség döntése értelmében a kísérő programokat - szponzoraink kiállítását kivéve – nem tarjuk meg, így a program egynapos lesz. Bízunk benne, hogy 2022. februárjában már a teljes programot – a Cukrászbállal együtt - meg tudjuk tartani.

Az élet azonban nem állt meg, így 2020-ban és 2021. eddig eltelt időszakában is rengeteg programot tudtunk megvalósítani, továbbfejlesztettük székházunkat és tanműhelyünket. Jelentős eredményeket értünk el, melyekre büszkék vagyunk. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és megtervezni az elkövetkező időszakot, mely reményeink szerint még nagyobb sikereket tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.

Örömmel tapasztaljuk, hogy erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk, minden Önökért történik.

Az Ipartestület 2021. évi rendes Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2021. szeptember 6-án tartja a lajosmizsei Új Tanyacsárdában.

Cím: 6055 Felsőlajos, Közös 150.

A Közgyűlés időpontja: 2021. szeptember 6. hétfő, 13:00 óra.

A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.

Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31.

A cikk alján (a "Bővebben" gombra kattintás után) letölthető a jelentkezési lap, a Közgyűlés napirendi pontjai és határozat javaslatai, valamint a meghívó pdf formátumban. A 2020-as gazdálkodási adatokat és 2021-es költségvetés tervezetet hírlevélben küldtük meg Önöknek.

Partnereink kiállítása

2021. szeptember 6. 10:00 órától

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idei évben is partnereink kiállítása kíséri a Közgyűlést. 2021. szeptember 6-án (hétfőn) reggel 10:00 órától nyílik lehetőség a személyes kontaktusra, az ajánlatok megtekintésére.

A Közgyűlést megelőzően lehetőségük van egy kiváló büféasztalos ebéd elfogyasztására és közvetlen beszélgetésekre a Kollégákkal.

Az ebéd időpontja: 12:00 – 14:00 óra között

A svédasztalos ebéd díja: 7.150,- Ft / fő (Az italfogyasztás külön, helyben fizetendő.)               

Menü (büféasztal):

 

Előételek:

  • Hideg magyaros falatok (házi kolbász, sonka, szalámi, friss zöldségekkel, kemencében sült házi kenyérrel)

Levesek:

  • Szárnyasraguleves tejföllel és citrommal
  • Zöldségkrémleves (idény zöldségből)

Főételek:

  • Grillezett csirkecomb filézve, zöldséges tésztával
  • Kolozsvári szalonnába göngyölt jércemell burgonyapürével
  • Pecsenye kacsasült párolt káposztával
  • Kemencében sütött bőrös sertéscsülök pékmester burgonyával
  • Marhapörkölt galuskával és sós burgonyával
  • Csőben sült zöldségek

Saláták:

  • Natúr zöldségek öntetekkel
  • Házi vegyes savanyúság

Desszertek:

  • Tejespite barackízzel
  • Mini diós palacsinta csokoládémártással

Az ebédeket a mellékelt jelentkezési lapon kérjük megrendelni, valamint az ebédek díját a Mestercukrász Kft. 10402166-50526785-84821001 számú bankszámlájára szíveskedjenek elutalni a jelentkezési határidőig. Az ebédek összegéről számlát állítunk ki.

Előre is köszönjük támogatóink segítségét, a kiállítóink és kollégáink részvételét.

Az Ipartestület Elnöksége

Az Ipartestület Hivatalos Kiemelt Támogatója:

dia wellness logo jolerzemmagam gorbe

Platina fokozatú szponzoraink:

Bulfoni logó

Dawn

Debic logo remekmu szuletik

magyar zeelandia vizszintes

PG logo rgb grey

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére