MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

MOT logo W

MAGYARORSZÁG TORTÁJA - VERSENYKIÍRÁS 2024.

A Magyar Cukrász Ipartestület 2024. évre is meghirdeti a „Magyarország Tortája” versenyt.

A pályázat továbbra is nyitott, az Ipartestület rendes tagjain kívül is nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások. Magánszemélyek nevezését élelmiszerbiztonsági szempontok miatt sajnos nem tudjuk fogadni.

Minden versenyző maximum 2 db tortával nevezhet.

A nyertes torta lesz 2024. év Magyarország Tortája. A nyertes receptet az aktuális évben is csak az Ipartestület tagjai számára biztosítjuk, a meghatározott feltételek szerint, akik a tortát majd 2024. augusztus 20-tól árusíthatják.

Új, kreatív ötletek mellett, a magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat várunk. Koprodukcióban készült, több Kolléga ötlete és összefogása révén született tortával is lehet nevezni! A csapattagokat a nevezési lapon kérjük megnevezni!

A 2024. évi versenyünket a „Szuperélelmiszer” témakörben hirdetjük meg, hogy a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra hívjuk fel a figyelmet. Olyan új, kreatív torták nevezését várjuk, melyek jellegzetes, meghatározó ízeit az alábbi alapanyagkosarakban felsorolt, hazai „szuperélelmiszernek” számító alapanyagok alkotják.

Az alábbi alapanyagkosarakból minimum kettő alapanyagot fel kell használni a nevezett tortáknál: (kérjük lehetőleg kettő különböző csoportból választani)

  • bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,
  • gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
  • zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
  • olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.

Felhasználásra javasolt további alapanyagok: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.

A versenymunkák nem tartalmazhatnak:

  • aromákat, fondokat,
  • ét-, tej- és fehér bevonókat,
  • növényi habot, margarint,
  • egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat,
  • modell burkolóanyagot.

A nevezési díj ipartestületi tagok számára: 18.000 Ft + ÁFA / torta (bruttó 22.860 Ft)

Nem ipartestületi tagok számára a nevezési díj: 55.000 Ft + ÁFA / torta (bruttó 69.850 Ft)

Nevezései határidő: 2024. február 20.

A nevezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

A nevezési lap honlapunkról (www.cukraszat.net) letölthető.

A nevezési díjról számlát állítunk ki, melyet a Mestercukrász Kft. 10402166-50526785-84821001 számú számlájára kérünk befizetni/átutalni.

A recepteket (grammban megadva, Word vagy Excel fájlban - szerkeszthető formában kérjük), az elkészítés pontos technológiai leírását, valamint a tételes, teljes árkalkulációt (a torta nettó nyersanyag értékével együtt) a nevezési laphoz mellékelni kell!

Érvényes nevezésnek az tekinthető, ha a nevezési lap, a recept, a technológiai leírás és az árkalkuláció is megérkezik a megadott e-mail címre, valamint a nevezési díjat a megadott számlaszámra átutalták/befizették.

A beérkezett nevezések sorrendjében összesen 30 db torta nevezését tudjuk fogadni!

Minden nevezett versenyzőnek visszaigazolást küldünk, melyben tájékoztatni fogjuk a verseny menetéről.

A nevezett torták:

  • 22-24 cm átmérőjű kerek, illetve egy tortakarikához hasonló méretű (pl.: 20x20 cm-es, vagy 18x25 cm-es) szögletes alakúak lehetnek (a szögletes tortáknál maximum 5-6 cm-es magasságot ajánlunk)
  • hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket, vagy egyéb tészta rétegeket és lehetőleg három rétegben, hogy jobban képviselje a torta a magyar cukrászati hagyományokat,
  • magasságuk dekorációval együtt maximum 8 cm lehet,
  • dekorációjának mindenki által elkészíthetőnek és „sorozatgyártásra” alkalmasnak kell lennie. 

 

 

Értékelési szempontok: íz, ízek harmóniája: 50 pont, állag/textúrák/vágási felület: 20 pont, megjelenés, küllem: 15 pont, technológia/praktikum/kreativitás: 15 pont.

Az öt továbbjutó torta kiválasztását a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállítás keretében tartjuk, 2024. március 7-én. A zsűrizés élőben a szakmai közönség előtt zajlik. Minden nevezett torta vitrinekben ki lesz állítva, a versenyzők és a látogatók is láthatják a versenymunkák értékelését. Az értékeléskor a nevezett torták készítői a zsűri előtt nem ismertek, az első fordulóban anonim a verseny. Az első zsűrizési körből 5 torta jut tovább a döntőbe. A döntő zsűrizésnél az utolsó fordulóba jutott tortákat a zsűrizés helyszínén, az Ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni, ahol a zsűri a műhelymunkát is értékeli.

A nyertes pályázó tudomásul veszi, hogy a pontos receptet mindennemű ellenszolgáltatás nélkül a Magyar Cukrász Ipartestület rendelkezésére bocsátja, aki azt nyilvánosságra hozhatja. A nyertes pályázó semmilyen követeléssel nem állhat elő sem a Magyar Cukrász Ipartestülettel, sem az augusztus 20-tól a tortát árusító cukrászdákkal szemben.

A nyertes pályázó vállalja és tudomásul veszi, hogy a nyertes receptet a Magyar Cukrász Ipartestület írásos engedélye nélkül nem hozhatja nyilvánosságra és a nyertes torta hivatalos kommunikációjával kapcsolatban az Ipartestület vezetőségével egyeztetni köteles.

A nyertes pályázó a Magyar Cukrász Ipartestülettől díjat és oklevelet kap, valamint az eddigi tapasztalatok alapján nagy médiaérdeklődésre (rádió, televízió, online és nyomtatott sajtó) számíthat.
A médiafelkérések elfogadása a nyertes versenyző és a szakma különös érdeke, így a nyertestől elvárt kötelezettség!

Az augusztus 20-i központi ünnepségekhez kapcsolódó programok alkalmával a nyertes kötelezettsége személyesen képviselni az Ipartestületet a rendezvényeken, illetve a sajtómegkeresésék során és a nyertes torta készítésével, illetve árusításával megjelenni a Magyar Ízek Utcája rendezvényen. 

A második és a harmadik helyezettnek szintén oklevelet és díjat ad az Ipartestület, valamint értékes szakmai tanfolyamon való részvételi lehetőséget is nyernek.

A Hagyományőrző Különdíjra is érdemes pályázni!   

A zsűri döntése alapján az a pályázó kaphatja meg a Hagyományőrző Különdíjat, aki a magyar cukrászat hagyományait legjobban megjeleníti a nevezett termékében, a felhasznált alapanyagokban és a technológiában. Várjuk a vajkrémmel készített torták nevezését is! A nyertes az Ipartestülettől díjat és oklevelet kap.   

Minden kedves Kolléga nevezését szeretettel várjuk!

A Magyar Cukrász Ipartestület elnöksége

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére