Pályázatok
Határtalan Édességek
- Részletek
Nagy érdeklődés közepette zajlott le 2018.szeptember 23-án, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum közreműködésével szervezett rendezvényünk. A Bethlen Gábor Alap támogatásával létrejött projekt célja volt a Kárpát - medencében élő nemzetiségek süteményeinek bemutatása. Olyan süteményeké, amelyek helyet követeltek a magyar cukrászatok pultjaiban is. Némelyik originális, míg másak egy átalakított, kifinomult formában jelentek meg bemutatásra szánt sütemények sorában.
A rendezvényünk fővédnöke Csibi Krisztina volt. Megnyitó beszédében örömét fejezte ki, hogy az Ipartestület vállalkozott a Kárpát-medencében elő nemzetiséget süteménykultúrájának a bemutatására.
„ A sokszínűségre jellemző, hogy egyes süteményeket valószínűleg sokan itt kóstolnak először. Külön öröm számomra, hogy Erdélyből és a Felvidékről is megérkeztek a finomságok, hogy megízlelve őket, rég elfeledett ízek, emlékek idéződhetnek fel.
Végigolvasva a receptfüzetet, és látva a pazar süteményválasztékot, csak azt tudom mondani, hogy szerencsés az a szakma, amelyik ilyen múlttal büszkélkedhet.
Kívánom Önöknek, hogy az előadások és finomságok elfogyasztása után gondoljanak arra, hogy a változatos, nehéz történelmünk adott egy jót is nekünk: Ilyen gazdag, színes gasztronómiai kultúrával kevés ország büszkélkedhet.”
Olasz és francia tanulmányutak 2019-ben!
- Részletek
TISZTELT KOLLÉGÁK, CUKRÁSZMESTEREK, SZAKOKTATÓK!
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete sikeresen pályázott a 2018. évben meghirdetett ERASMUS+ mobilitási programra.
A Pályázatunk címe: » FLOW « Cukrászati trendek Európában
A Pályázat száma: 2018-1-HU01-KA102-047044
A támogatási összeg: 29 624 euró
Résztvevői létszám: 14 fő
A pályázatban olasz és francia helyszíneken lehet a modern cukrászati, vagy regionális trendekkel megismerkedni, szélesítve ezzel a gyakorlati és elméleti tudásunkat.
A mobilitási program költségeit az EU finanszírozza.
A pályázatunk csoportjai különböző időpontokban és intervallumban tartózkodnak külföldön (2019 évben), erről bővebb információt Vojtek Éva ad, elérhetősége:+36-30-912-35-11
BELLIS PERENNIS - caleidoscope2 - cukrászati trendek Európában beszámolók
- Részletek
Külföldi tanulmányút!
- Részletek
Tisztelt Kollégák, Cukrászmesterek, Szakoktatók!
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete sikeresen pályázott a 2017. évben meghirdetett ERASMUS+ mobilitási programra.
A Pályázatunk címe:» renaissance « Cukrászati trendek Európában
A Pályázat száma: 2017-1-HU01-KA102-035744
A támogatási összeg: 185 639 euró
Résztvevői létszám: 79 fő
UIBC Cukrász Junior Világbajnokság beszámoló
- Részletek
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete sikeresen pályázott „A hagyományokkal rendelkező és az új általános iskolai, gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai tanulók számára meghirdetett, országos, felmenő rendszerű tehetséggondozó tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének, továbbá hazai tanulók/fiatalok és csapatok nemzetközi versenyeken való részvételének támogatása” című pályázatával az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő pályázati kiírásán.
A versenyről készült beszámoló alább letöltve olvasható.
Díjmentes tanulmányutak Olaszországba és Franciaországba is!
- Részletek
Tisztelt Kollégák, Cukrászmesterek, Szakoktatók!
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete sikeresen pályázott a 2016 évben meghirdetett ERASMUS+ mobilitási programra is.
A Pályázatunk címe: BELLIS PERENNIS - caleidoscope2 - cukrászati trendek Európában
A Pályázat száma: 2016-1-HU01-KA102-022456
Résztvevői létszám: 31 fő
A pályázatban olasz és francia helyszíneken lehet a csokoládékészítéssel, a modern cukrászati, vagy regionális trendekkel megismerkedni, szélesítve ezzel a gyakorlati és elméleti tudásunkat.