MAGYAR CUKRÁSZ IPAROSOK ORSZÁGOS IPARTESTÜLETE

Hírek, információk

sc nek2020 1803 11 500x500mm iec logo MCI logó fehér 

Kedves Tagjaink!

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pályázatot hirdetett a 2021. szeptember 5-12. között Magyarországon megrendezésre kerülő, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos süteményének megalkotására. A pályázatot a NEK Titkárság jóváhagyásával és közreműködésével bonyolítottuk le.

A nyertes sütemény az „Egy falat mennyország” lett, melyet Karl Zsolt dunaharaszti cukrász mester készített.

Kérjük Önöket, hogy a csatolt jelentkezési lap kitöltésével és visszaküldésével (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) jelentkezzenek a sütemény készítésére.

A kitöltött és aláírt jelentkezési lap visszaküldése után a jelentkezőknek e-mailen elküldjük a receptet.

A süteményt 2021. szeptember 3-tól lehet árusítani.

A „NEK sütemény” értékesítésére jelentkező cukrászdák egyben azt is vállalják, hogy az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus időtartama alatt, 2021.09.05-09.12. között egy tetszőleges alkalommal, a székhelyük környékén lévő templomban tartott római katolikus misén résztvevő híveket egy-egy darab csomagolt NEK süteménnyel a misét követően, a templom bejáratánál karitatív módon megkínálják.

 

MEGHÍVÓ A MAGYAR CUKRÁSZ IPAROSOK ORSZÁGOS IPARTESTÜLETÉNEK 2021. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE

Kedves Tagjaink és Partnereink!

Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre.

Sajnálatos módon a pandémia az idei évben meghiúsította Közgyűlésünk szokásos februári időpontban történő megtartását, ezért azt az Elnökség 2021. szeptemberére halasztotta.

Mivel a pandémiás veszélyhelyzet továbbra sem múlt el teljes mértékben, ezért az Elnökség döntése értelmében a kísérő programokat - szponzoraink kiállítását kivéve – nem tarjuk meg, így a program egynapos lesz. Bízunk benne, hogy 2022. februárjában már a teljes programot – a Cukrászbállal együtt - meg tudjuk tartani.

Az élet azonban nem állt meg, így 2020-ban és 2021. eddig eltelt időszakában is rengeteg programot tudtunk megvalósítani, továbbfejlesztettük székházunkat és tanműhelyünket. Jelentős eredményeket értünk el, melyekre büszkék vagyunk. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és megtervezni az elkövetkező időszakot, mely reményeink szerint még nagyobb sikereket tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.

Örömmel tapasztaljuk, hogy erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk, minden Önökért történik.

Az Ipartestület 2021. évi rendes Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2021. szeptember 6-án tartja a lajosmizsei Új Tanyacsárdában.

Cím: 6055 Felsőlajos, Közös 150.

A Közgyűlés időpontja: 2021. szeptember 6. hétfő, 13:00 óra.

A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.

Jelentkezési határidő: 2021. augusztus 31.

A cikk alján (a "Bővebben" gombra kattintás után) letölthető a jelentkezési lap, a Közgyűlés napirendi pontjai és határozat javaslatai, valamint a meghívó pdf formátumban. A 2020-as gazdálkodási adatokat és 2021-es költségvetés tervezetet hírlevélben küldtük meg Önöknek.

Partnereink kiállítása

2021. szeptember 6. 10:00 órától

Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idei évben is partnereink kiállítása kíséri a Közgyűlést. 2021. szeptember 6-án (hétfőn) reggel 10:00 órától nyílik lehetőség a személyes kontaktusra, az ajánlatok megtekintésére.

A Közgyűlést megelőzően lehetőségük van egy kiváló büféasztalos ebéd elfogyasztására és közvetlen beszélgetésekre a Kollégákkal.

Az ebéd időpontja: 12:00 – 14:00 óra között

A svédasztalos ebéd díja: 7.150,- Ft / fő (Az italfogyasztás külön, helyben fizetendő.)               

Menü (büféasztal):

Kedves Érdeklődők!

Magyarország Tortáját, a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, valamint az "Egy a Természettel" tortákat 2021. augusztus 20-tól vásárolhatják meg Budapesten a Magyar Ízek Utcája rendezvény keretében a Várkert Bazár épületében (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.), valamint az alább letöthető listákban szereplő cukrászdákban országszerte.

MOT 2021 parlamenti vetítés small beszterce rozsaja egesz szelettel small 3 Egy a természettel torta vetites small

Felhívjuk figyelmüket, hogy a listákon szereplő cukrászdák augusztus 20-22. között készítik a tortákat bizonyosan, ezt követően érdeklődjenek a cukrászdákban, hogy kapható-e a keresett torta.

Fodor Sándor budapesti cukrász kreációja, a „NAPRAFORGÓ” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet.
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt és az „Egy a Természettel” versenyt is Füredi Krisztián cukrászmester nyerte a „Beszterce rózsája” és a „Nimród” fantázianevű alkotásokkal.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén jubileumi, tizenötödik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. A jubileumi alkalomra a verseny új hivatalos logót is kapott.

MOT logo W

Kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket vár minden évben az Ipartestület, olyan tortákat, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.

Bár a nyertest, Fodor Sándort (Habcsók Cukrászda, Budapest) a NAPRAFORGÓ ötletének szárba szökkenésekor a nyári napraforgó mezők inspirálták, mégis egy igazi négy évszakos torta született. Jól esik a nyári melegben, a vilmoskörte üdeségével és a hársmézes friss joghurt savanykásságával, a hűvösebb napokon pedig, amikor melegebb ízekre vágyunk, a pirított napraforgó telt ízével és karamellizált csokoládéval kényeztet. Csokoládés, ropogós talpon, búzaliszt mentes, pirított napraforgó őrleménnyel készült felverten helyezkednek el a különböző textúrájú rétegek. A napraforgó, a csokoládé, a körte és a méz „szeretik egymást”, körbeérnek az ízek, melyeket a vilmoskörte pálinka még inkább kiemel.

MOT 2021 parlamenti vetítés small

A tápiószecsői Hisztéria cukrászda hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdet meg. A „Beszterce rózsája” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol kihirdették a 2021-es Magyarország Tortáját, amely a „Napraforgó” nevű édesség lett, valamint a Vadászati és Természeti Világkiállítás tortáját, a „Nimród” elnevezésű kreációt. A győztes tortákat a nagyközönség augusztus 20-tól az ország számos cukrászdájában megkóstolhatja.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre - melyet jubileumi 10. alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete szakmai támogatásával -, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez. 

Az idei győztes a Beszterce rózsája lett, melyet a tápiószecsői Hisztéria cukrászda cukrászmestere, Füredi Krisztián készített. Az elegáns küllemű, harmonikus ízvilágú, hozzáadott cukor nélküli tortában a sárgabaracké a főszerep. A kiváló gyümölcs több rétegben, zselé és mousse formájában is megjelenik a textúrák között, sőt a piskótában is szerepel barackmagliszt formájában. Friss íze remekül passzol a dióval és az étcsokoládéval, a párosítás a tradicionális magyar süteményeket idézi. A Beszterce rózsája a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége számításai alapján szeletenkénti energiatartalma 206,3 kcal, míg szénhidrátértéke 12,4 gramm, így a cukorbetegek számára jó választás lehet, de mindenkinek ajánljuk, aki ügyel arra, milyen összetevőkből áll, amit elfogyaszt. A torta laboratóriumi vizsgálatait a Wessling Hungary Kft., független élelmiszervizsgáló laboratórium végezte.

A győztes torta készítője fődíjként egy Beurer Health Manager csomagot vehetett át a Beurer Medical Hungary Kft. jóvoltából, valamint a 170 éves Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. kézzel rajzolt és festett, nagy értékű, egyedi tortatartó tálát, mely az ünnepi alkalomra készült.

beszterce rozsaja egesz szelettel small 3

beszterce rozsaja szelettel felulrol small

A leginnovatívabb recept” különdíjat a 77 Elektronika Kft felajánlásával a szegedi REÖK Kézműves Cukrászda cukrászai, Novák Ádám és Dovalovszky Barbara nyerte a Szeszélyes dió nevű tortával.

A legjobb gyógyhatású alapanyaggal készült tortáért a Diabess Kft. különdíját Karikó Orsolya, a Vanília & Gelarto Cukrászda cukrásza kapta Erdei Nimfa nevű tortájával.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja a versennyel, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó desszertek iránti növekvő igényre.  

Az idén jubileumi, tizenötödik alkalommal megrendezett Magyarország Tortája versenyen Fodor Sándor - a budapesti Habcsók Cukrászda cukrászának - kreációja, a „NAPRAFORGÓ” elnevezésű torta nyerte el a Magyarország Tortája címet.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén az Ipartestület a Magyarország Tortája verseny alkategóriájaként meghirdette az „Egy a Természettel” versenyt is, melyet Füredi Krisztián, a tápiószecsői Hisztéria Cukrászda cukrászmestere nyert meg „NIMRÓD” fantázianevű alkotásával.

LOGO tempus erasmusflag

Erasmus+ 2018-1-HU01-KA102-047044 projekt összefoglalója

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete a Tempus Közalapítványnál csökkentett költség és programmódosítással sikeresen pályázott 2018-ben a »FLOW « Cukrászati trendek Európában című projektjével.

2018.november 27-én értesítést kapott az Ipartestület, hogy lehetőségünk van 29.624,00 euró költséghatárig a mobilitási programunkat megvalósítani.

Az Ipartestület újragondolta, hogyan és mit tud megvalósítani a tervezett programból és fedezeti számításokat végzett, majd egy módosított/újraírt pályázatot adott be.

A szerződés aláírására a Tempus Közalapítvány részéről 2018. december 20-án került sor.

DSC04917 s DSC04943 s

DSC05044 s DSC05243 s

DSC05272 s

Pályázatszám: 2018-1-HU01-KA102-047044

Projektfelelős: Vojtek Éva

A megnyert támogatási összeg: 29.624,00 euró

A felhasznált támogatási összeg: 28.607 euró, melyből folyamatban van vis major költség visszaigénylése

Tempus Közalapítvány átutalt 23 699,2 euró (80%)

A pályázatunk célja volt a magyar cukrászat területén dolgozók non-formális tudásbővítése.

Két helyszínen, 14 résztvevőnek kínáltuk ezt a lehetőséget.

 

A projekt kedvezményezettjei:

Cukrászok, szakoktatók, gyakorlati oktatók, a munkahelyi szakmai gyakorlatok koordinátorai, fiatal pályakezdők voltak.

Jelen programunk ahhoz járult hozzá, hogy a résztvevő a külföldi tapasztalatszerzés után

- javítsa a hazai szakoktatási, szakképzési rendszer minőségét és relevanciáját, elősegítve az oktatási szakemberek szakmai fejlődését, valamint az oktatás és a munka világa közötti szorosabb együttműködést,

- a külföldön szerzett továbbképzés igazolása beépüljön a szakmai életútjukba. (Europass, külföldi mesterkurzusok részvételi igazolása)

- alkalmazni tudja a megszerzett innovációt, az új technológiát

- hozzájáruljon személyes szakmai fejlődéshez

Szervezeti elvárt hatás:

- a magyar kézműves cukrászszakma pozicionálása a piacon

- ipartestület társadalmi elismertségének növelése bel- és külföldön egyaránt

- nemzetközi kapcsolatok szélesítése

- szakmai kohéziós erő megerősítése

MOT logo W

Kedves Tagjaink!

Háromfordulós zsűrizési körben idén is kiválasztottuk Magyarország Tortáját, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győztesét.

Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás Magyarország 2021. tortája is kiválasztásra került.

A torták hivatalos sajtótájékoztatója várhatóan 2021. augusztus 3-án lesz. Eddig az időpontig a nyertes tortákat nem hozhatjuk nyilvánosságra. A pontos időpontról a későbbiekben tájékoztatni fogjuk Önöket.

A torták 2021. augusztus 20-tól lesznek árusíthatók. A recepteket kizárólag tagjainknak adjuk ki, a jelen tájékoztatóban leírt módon. A receptek csak az év végétől lesznek sajtó nyilvánosak.

Annak érdekében, hogy tagjaink megfelelően fel tudjanak készülni a torták elkészítésére, a mai naptól a recepteket, technológiát jelszóval védve feltesszük honlapunkra (www.cukraszat.net), a Magyarország Tortája/2021/Magyarország Tortája 2021, a Magyarország Tortája/2021/Magyarország Cukormentes Tortája 2021, illetve a Magyarország Tortája/2021/Egy a Természettel torta 2021 menüpontok alá.

Ahhoz, hogy megkapják a megtekintéshez és letöltéshez szükséges jelszót, a cikk alján letölthető nyilatkozato(ka)t aláírva küldjék vissza számunkra, szkennelve, e-mailen. 

A nyilatkozat(ok) kézhezvétele után az egyéni felhasználónevet és jelszót/jelszavakat e-mailen fogjuk Önöknek elküldeni, melyek segítségével jelentkezzenek be a honlapunkon a jobb oldalon található „Bejelentkezés” ablakban. Ezután már hozzáférhetnek a recepthez.

A torták alapanyagairól ajánlatot kértünk partnereinktől, a beérkezett ajánlatokat szintén ezekben a menüpontokban tekinthetik meg bejelentkezés után.

A Magyarország Tortája, a Magyarország Cukormentes Tortája és az „Egy a Természettel” torta receptjeihez külön nyilatkozatok tartoznak.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy felhasználónevet és jelszót csak azon tagjainknak adunk, akiknek a kiszámlázott tagdíja rendezve van.

A torták elkészítéséhez technológiai segítséget kaphatnak a menüpontok alá a későbbiekben felkerülő videókból. SEM A VIDEÓK, SEM A FOTÓK NEM HOZHATÓK NYILVÁNOSSÁGRA, NEM ADHATÓK ÁT MÁSNAK, NEM OSZTHATÓK MEG SEMMILYEN FELÜLETEN!

Bemutató sütést fogunk tartani székházunkban mindhárom torta elkészítéséről augusztus elején. A pontos időpontról későbbiekben tájékoztatást küldünk.

A nyilatkozatokban jelezzék, hogy hány darab tortatáblát igényelnek a Magyarország Tortájához, illetve az „Egy a Természettel” tortához.
Üzletenként 1 db táblát díjtalanul biztosítunk Önöknek.

A nyilatkozato(ka)t visszaküldő cukrászdákat úgy vesszük, hogy jelentkeztek az adott torta készítésére és árusítására augusztus 20-tól. Amennyiben a receptek ismeretében mégis úgy döntenek, hogy nem készítik a tortát, kérjük, jelezzék azt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen 2021. augusztus 9-ig.

Azon tagjainknak, akik visszaküldik a nyilatkozato(ka)t, és nem jeleznek vissza, augusztus 9. után postai úton elküldjük a tortákhoz tartozó süteményes táblákat. A Magyarország Tortájáról és az „Egy a Természettel” tortához a kinyomtatható plakátoka e-mailen küldjük, a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győzteséről a plakátot az Egy Csepp Figyelem Alapítványtól kapják meg. A plakátokat kérjük, hogy helyezzék ki cukrászdájukban.

Kérjük szíves megértésüket, ezek az intézkedések az ÖNÖK ÉRDEKÉBEN történnek, azért, hogy a torták minőségét megóvjuk, és az elkövetkező években is a vásárlók, és ezáltal a cukrászdák kedvenc termékei közé tartozzanak.
Ez mindannyiunk közös érdeke!

A résztvevő cukrászdák listája (amennyiben időben jelentkeznek), felkerül az Ipartestület honlapjára, valamint a cukormentes tortát készítő cukrászdák listája felkerül még a www.magyarorszagcukormentestortaja.hu weboldalra is.

Kérjük, hogy a recepteket saját érdekükben NE ADJÁK ÁT MÁSNAK, VALAMINT A HIVATALOS SAJTÓTÁJÉKOZTATÓIG NE NYILATKOZZANAK SENKINEK MÉG A TORTÁK NEVÉRŐL SEM!

Kérjük, hogy időben küldjék vissza a nyilatkozatokat, hogy a receptekhez hozzáférjenek, mert lesznek olyan napok a nyár folyamán, amikor az ipartestületi iroda szabadság miatt zárva tart.
Ezeken a napokon és a hétvégéken nem tudunk Önöknek felhasználónevet és jelszót küldeni.

A nyilatkozatokat elküldők hozzájárulnak ahhoz, hogy a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete (Adatkezelő) a megadott személyes adataikat a honlapján (www.cukraszat.net) megtalálható „Adatkezelési és Adatvédelmi Tájékoztatóban” leírt módon kezelje. Kijelentik, hogy az „Adatkezelési és Adatvédelmi Tájékoztatóban” leírtakat megismerték, azokkal egyetértenek.

Kérdéseikkel forduljanak hozzánk bizalommal.

Bővebb információ:

Selmeczi László: +36 70 977 0050

Erdélyi Balázs:   +36 30 549 4000

Pécsváradi Aliz: +36 30 641 3634

A versenyek támogatói: 

ITM halozatos logo szlogennel HU Vadászat logo

 

forrás: https://iec2020.hu/hu/hirek-sajto/veget-ert-verseny

Megvan a győztes! Új magyar sütemény született, amelyet megkóstolhatsz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson. Olvass tovább és fény derül a legjobbnak ítélt cukrász személyére és hogy milyen ízkombinációval találkozhatsz majd a nyertes alkotásban!

A magyar cukrászok, az 1938-as eucharisztikus világkongresszushoz hasonlóan, ismét bekapcsolódtak a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus előkészületeibe, az ünnepségsorozat még emlékezetesebbé tételébe.

Érseki közreműködés

A katolikus világesemény tiszteletére a Magyar Cukrász Ipartestület Vojtek Éva ötletgazda kezdeményezésére pályázatot hirdetett a kongresszus süteményének megalkotására. A verseny kiírását hosszas egyeztetések előzték meg, amelybe a szakmai testület bevonta Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek-metropolitát. Ő egyházi szempontok meghatározásával segítette a verseny előkészítését.

Szigorú versenyfeltételek

A pályázóknak számos kritérium szerint kellett a süteményüket megtervezni, összeállítani. Az egyik legfőbb ezek közül az volt, hogy a termék jellegzetes, meghatározó ízének kialakításában olyan alapanyagokat használjanak a cukrászok, amelyek a Bibliában is megjelennek. Ilyen például a füge, a datolya, a gránátalma, a szeder, a mandula, a dió, a pisztácia, a bab, vagy az olívaolaj. A tervezés során ügyelniük kellett a szakembereknek arra is, hogy alkotásuk a rendezvény jellege miatt egyenként csomagolható és hűtés nélkül is tárolható legyen.

csoport

Az első kör izgalmai

A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus részéről Fábry Kornél főtitkár követte figyelemmel a pályázatot és helyet kapott a zsűriben is. Az első fordulóból az ítészek hét süteményt juttattak be a döntőbe.

Fügés keksz (Andrész Petra, Andrész Cukrászda, Biatorbágy)
Mandulás szedres kocka (Benczur Sándor, Marcipán Cukrászda, Hódmezővásárhely)
Názáret (Czömpöly Eleonóra, Cake Art Cukrászat, Táplánszentkereszt)
Egy falat mennyország (Karl Zsolt, Karl Cukrászda, Dunaharaszti)
A szeretet íze (Márkus Beáta, Bejó Cukrászda, Békéscsaba)
Szent Erzsébet rózsái (Vadócz Jenő, Promenád Kávéház, Balatongyörök)
Hála (Csuta Rita, Csuta Cukrászda, Csákvár)

Auguszt

Neves szakemberek bírálata

A zsűriben a NEK főtitkára mellett a hazai szakma elismert képviselői foglaltak helyet:

Auguszt József (Auguszt Cukrászda, Budapest)
Dr. Fábry Kornél atya, főtitkár (NEK, Budapest)
Erdélyi Balázs (Magyar Cukrász Ipartestület, Budapest)
Pass Szilvia (Aranyalma Cukrászda, Székesfehérvár)
Sulyán Pál (Sulyán Cukrászda, Veresegyház)
Vojtek Éva (Cukrászmester Magazin, Budapest) bírálták el a versenyműveket.

A döntőbe kerülő hét cukrász számos hasznos tanácsot kapott a testület tagjaitól a felhasznált anyagok, a díszítés, az elnevezést és a csomagolást illetően is.

Igazi kuriózumok a döntőben

„A zsűrit komoly feladat elé állították a versenyzők, mivel mindegyik döntős sütemény igazi kuriózum volt. Mindegyik termék más és másféleképpen közelítette meg a témát, így még nehezebb volt a döntés” – értékelt Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke.

KZS

A pályázat győztese

A nyertes sütemény megalkotója: Karl Zsolt cukrászmester. A zsűri értékelése szerint jól ötvözte termékében a magyar cukrászhagyományokat a Bibliában is megjelenő alapanyagokkal. A Pozsonyi tésztába csomagolt, gazdag, gyümölcsös töltelékkel készült sütemény minden kritériumnak megfelelt és a bírálók véleménye szerint jól tudja bemutatni a magyar cukrászati hagyományokat a külföldről érkező vendégek számára is.

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete 2021-ben ismét rendhagyó módon rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt.

A verseny célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén egy új kategóriában is nevezhettek a versenyzők olyan fagylaltokkal, melyek jellegzetes, meghatározó ízei Magyarország erdeiben és mezein megtalálható összetevőkből erednek.

Az eredetileg május végére tervezett esemény fesztivál jelleggel idén sem volt megrendezhető, ezért a tavalyi évhez hasonlóan régiós elődöntők után - ahol kész fagylaltokkal kellett indulni – az Ipartestület székházában tartották meg a döntőt, amikor a tanműhelyben kellett helyben fagyasztaniuk a versenyzőknek.

Az Év Fagylaltja versenyre idén a két kézműves kategóriában 63 fagylalt nevezett, mellettük a fagylalt alapanyag gyártók, forgalmazók kategóriájában 17 fagylalt mérette meg magát. Kötelező íz idén sem volt, semmi nem szabott határt a versenyzők kreativitásának.

A döntőbe a kézműves kategóriákban 20 fagylalt került, melyeket a versenyzőknek a zsűri jelenlétében kellett elkészíteniük.

biborka áfonya tejföl

rozmaringos kender kakukkfutty

 NMI4361  NMZ5365  NMI4110

 NMI4068  NMI4421  NMZ5349

 NMI4412  NMZ5459

Fotók: Nagy Mihály

A nagyon erős mezőnyben a következő eredmények születtek:

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete – rendhagyó módon - idén is megszervezte az Év Fagylaltja versenyt.

ÉF logo

A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
A versenyfagylaltok csak természetes alap és járulékos anyagokkal készülnek. A versenyfagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.

Az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállítás tiszteletére idén egy új kategóriában is nevezhettek a versenyzők olyan fagylaltokkal, melyek jellegzetes, meghatározó ízei Magyarország erdeiben és mezein megtalálható összetevőkből erednek.

Az országos döntőt követően ünnepélyes díjátadót és sajtótájékoztatót tartunk, melyre tisztelettel meghívjuk a sajtó munkatársait. Sajtó regisztráció 2021.07.02. 12:00 óráig: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A díjátadó és sajtótájékoztató helyszíne: Zila Kávéház-Krisztina Cukrászda (1183 Budapest, Üllői út 452.)

Időpontja: 2021. július 5. (hétfő) 16:00 óra

PAPPRICHARDFOTOGRAFIA 0016 small PAPPRICHARDFOTOGRAFIA 0006 small

(fotó: Papp Richárd)

A döntős és díjnyertes fagylaltok a sajtótájékoztatót követően megkóstolhatók a sajtó képviselői számára. A kézműves kategóriák (I. – II.) döntős fagylaltjai mellett a céges kategória versenyfagylaltjai is kóstolhatók lesznek.

A szakmai zsűri tagjai:

Andrész Zoltán (Andrész Cukrászda, Biatorbágy-Budapest), Baracskay Angéla (kreatív cukrászséf, Budapest), Gulyás Andrea (Egy a Természettel Nonprofit Kft., Budapest), Somogyi Renáta (Bringatanya, Somogyi fagylalt műhely, Gyenesdiás), Szűcs Árpád (a table! Boulangerie-pâtisserie, OJO ICE, Budapest), Erdélyi Balázs (szakmai elnök, MCI, Budapest)

A Szakmai Szervezetek zsűri tagjai:

Fekete Tamás (BTSZ), Gendur András (MSZÉSZ), Kovács László (MVI), Krivács András (MNGSZ), Németh László (IPOSZ) Septe József (Magyar Pékszövetség)


A Közönség zsűri tagjai:

Konyári Borbála (borász, IKON Borászat), Kopek Janka (színésznő, Vígszínház), Péter Petra (műsorvezető, Manna FM), Pirók Zsófia (flamenco táncművész, Nemzeti Táncszínház), Stohl Luca (táncművész, műsorvezető)


Döntős fagylaltok az I. kategóriában:

  • ÉDES TEJFÖL CUMBERLAND MÁRTÁSSAL - Márton Brigitta (Bagaméri Fagylaltozó, Balatonfüred)
  • ARANY MANGÓ - Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)
  • MANGÓ & CITROMNÁD - Damniczki Balázs (Damniczki Cukrászda, Székesfehérvár)
  • PICCOLO RE - Wilheim Dávid (DaCrema Fagyizó, Nagykanizsa)
  • SZÉDÍTŐ DIÓ - Vadócz Jenő (Promenád Kávéház, Balatongyörök)
  • BIRSALMASAJT - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes)
  • BÍBORKA - Fehér Gergő (Cafe One, Békéscsaba)
  • BALZSAMOS SÜLT ÁFONYA LÁGY KECSKESAJTTAL - Koncz Andrea (Sissi Fagylaltozó, Gödöllő)
  • SIKKES CITROMLIGETES PISZTÁCIÁVAL - Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
  • TÖK JÓ - Baumann Erzsébet (Nándori Cukrászda, Budapest)
  • KARAMELLÁS SAJTTORTA - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)
  • SÁFRÁNYOS VANÍLIA SZEDER-BIRS CSATNIVAL - Eszenyi Ferenc (Centrum Fagylaltozó, Balmazújváros)

Kedves Kollégák!

Az elmúlt lassan másfél évben sok minden megváltozott, rengeteg dologról le kellett mondanunk, és ami sokunknak talán a legjobban hiányzott, az a közösség, a személyes kapcsolatok, a felszabadult együttlét.

A jelenleg hatályos védelmi intézkedések lehetővé teszik, hogy idén ismét meghirdessük részben családi, részben szakmai rendezvényünket, hiszen a kiváló ételek és italok, baráti és szakmai beszélgetések mellett szponzoraink termékeivel is ismerkedhetnek.

Nagy örömmel meghívjuk Önöket a 2021. június 28-án (hétfőn) 9-19 óráig tartandó cukrászok juniálisára, melynek helyszíne idén újra a Lajosmizse határában található ÚJ TANYACSÁRDA, ahol a már sokszor megtapasztalt gyönyörű környezetben és színvonalon élvezhetik a programokat és az igazi magyaros gasztronómiai kínálatot.

kolbasz IMG 5639

A Juniális napján egyetlen feladatunk lesz csupán: barátkozni, magunkat jól érezni, élvezni a családunkkal és kollégáinkkal töltött gondtalan időt, és átadni magunkat a pihenésnek, programoknak.

A pusztai lovas kocsikázás mellett szabadtéri sportjátékok: ping-pong, asztali léghoki, asztali csocsó, focipálya, lábtenisz, játszótér, petanque, tollaslabda pálya áll vendégeink rendelkezésére.

Megfelelő számú jelentkező esetén a rengeteg vidám pillanatot okozó pusztaolimpiát is megtartjuk.

Kérjük, fogadják el invitálásunkat és kedves családjukkal jöjjenek el ipartestületünk rendezvényére, ahol élményekkel teli kikapcsolódást kínálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

A PROGRAM FEDETT TERASZON ÉS SZABADTÉREN ZAJLIK, EZÉRT VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NEM SZÜKSÉGES!

A Cukrász Juniális részvételi díja: 

  • bruttó 8.000 Ft / fő 
  • 4-12 éves korig bruttó 4.000 Ft / fő
  • 4 éves korig díjtalan

A részvételi díj magában foglalja a reggeli és az ebéd étkeit, valamint a programokat.

Az italfogyasztás és egyéb szolgáltatások igénybevétele a helyszínen saját költségre történik.

Fakultatív programként ajánljuk a kb. 1,5 kilométerre található magán állat- és szabadidőpark, a Magánzoo meglátogatását, ahol teve, oroszlán, tigris és majmok mellet még sok-sok állat megtekinthető belépődíj ellenében (http://maganzoo.hu/).

Jelentkezési határidő: 2021. június 23.

A menüajánlat, a jelentkezés és részvételi díj befizetésének módja az alább letölthető meghívóban olvasható-

Szeretettel várunk minden kollégát kedves családjával, munkatársaival, barátaival!

Vissza a tetejére