Hírek, információk
MEGHÍVÓ A MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET 2022. ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRE
- Részletek
Kedves Tagjaink és Partnereink!
Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre.
A pandémia az idei évben is meghiúsította Közgyűlésünk szokásos februári időpontban történő megtartását, ezért azt az Elnökség 2022. októberére halasztotta.
Töltsünk el együtt újra egy teljes napot!
Közgyűlésünk előtt, a délelőtt folyamán szakmai kiállítást és bemutatót tartunk, majd izgalmas és mindenkit foglalkoztató szakmai előadások, „kerekasztal” beszélgetések lesznek. Egy közös ebéd után megtartjuk az éves Közgyűlésünket.
Beszámolunk az eltelt évről, hiszen 2021-ben és 2022. eddig eltelt időszakában is rengeteg programot tudtunk megvalósítani, továbbfejlesztettük székházunkat és tanműhelyünket. Jelentős eredményeket értünk el, melyekre büszkék vagyunk. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és együtt megtervezni az elkövetkező időszakot, mely rengeteg kihívást, de reményeink szerint újabb sikereket is tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára.
Az Ipartestület 2022. évi rendes Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2022. október 4-én tartja a kecskeméti Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel & Konferenciaközpontban.
Cím: 6000 Kecskemét, Izsáki út 6.
A Közgyűlés időpontja: 2022. október 4. kedd, 13:00 óra.
A közgyűlést határozatképtelenség esetén 14:00 órára halasztjuk.
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 26.
Az egy napos programon szponzoraink és partnereink kiállítása mellett a nap délelőttjén tájékoztató előadásokat tartunk aktuális témákban, mint például az NTAK adatszolgáltatás részletei, mely januártól válik esedékessé, valamint a 2022 júliusától életbe lépett NETA törvény módosítása, mely véleményünk és javaslatunk szerint több ponton módosítást igényelne.
RÁKÓCZI JÁNOS EMLÉKÉV
- Részletek
A Magyar Cukrász Ipartestület idén emlékévvel tiszteleg Rákóczi János munkássága előtt, születésének 125. évfordulóján.
A méltán ismert és elismert szakácsmester készítette el a túrós lepényt, amelyet az 1958-as brüsszeli világkiállításon elért sikere óta Rákóczi túrós lepényként ismerünk és szeretünk.
Az emlékév a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
A sweeTEN 3.0 elnevezésű programunk jelentős eseménye a 2022. szeptember 25-én, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közösen megrendezésre kerülő egész napos workshop.
Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.)
10:30 MEGNYITÓ (Török Róbert - MKVM, Erdélyi Balázs - Magyar Cukrász Ipartestület)
11:00 ELŐADÁSOK
1/ Müller Ádám a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ igazgatója
Téma:
Rákóczi János születési helyének bemutatása, részletek a Dőry konzervgyár munkásságáról, Dombóvár város értékmentő munkássága, mely Rákóczi János életútját, kiemelkedő gasztronómiai tevékenységét és eredményeit mutatja be (Értéktár, rendezvények)
2/ Gábor Sándor cukrászmester
Téma:
Rákóczi János hazai és nemzetközi sikereinek bemutatása
15:00 Előadások, bemutatók, workshop
3/ Kovács László Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke
Téma: Kortörténeti bemutató, Rákóczi János szakácskönyvének, receptjeinek szakmai bemutatása
4/ Rákóczi süteménymustra
Az eredeti ízvilágot tiszteletben tartva, bemutatjuk a kortárs magyar cukrászok kreativitását.
A rendezvényre szeretettel várjuk!
A Magyar Cukrász Ipartestület Elnöksége
Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét árusító cukrászdák 2022.
- Részletek
Kedves Érdeklődők!
Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét 2022. augusztus 19-től vásárolhatják meg Budapesten a Magyar Ízek Utcája rendezvény keretében a Várkert Bazár épületében (1013 Budapest, Ybl Miklós tér 2-6.), valamint az alább letölthető listákban szereplő több mint 400 cukrászdában országszerte.
A listák augusztus 18-ig várhatóan még bővülnek.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a listákon szereplő cukrászdák augusztus 19-21. között készítik a tortákat bizonyosan, ezt követően érdeklődjenek a cukrászdákban, hogy kapható-e a torta.
Fogadják és kóstolják szeretettel az ünnepi tortákat!
Magyarország Tortája 2022 - HUNCUT SZILVA HERCEG - Sajtóközlemény
- Részletek
2022-ben a HUNCUT SZILVA HERCEG lett Magyarország Tortája
Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász kreációja, a „HUNCUT SZILVA HERCEG” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László cukrászmester nyerte a „Nagyi kedvence” fantázianevű alkotással.
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére.
Olyan kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket vár minden évben az Ipartestület, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.
Idén a versenykiírásban újdonságként az is szerepelt, hogy a versenymunkák hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket, vagy egyéb tészta rétegeket annak érdekében, hogy a magyar cukrászat tradíciói jobban érvényesüljenek a tortákban. Három körös zsűrizési folyamatban születik meg a győztes minden évben. Az első fordulóban megadott jellemzők alapján anonim módon kóstolnak a zsűritagok, innen általában öt torta jut tovább az összesített pontszámok szerint. A második zsűrizési körben újra kóstolják a döntős tortákat és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kell elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoznak.
Érdekesség, hogy idén a mák, a meggy, a tokaji borok és a tejföl több versenyzőnél is favorit volt, több torta alap ízeit is ezek képviselték, de előkerültek olyan, a cukrászatban szokatlan különleges alapanyagok is, mint az édesburgonya, kapor, rozmaring, vagy akár a libamáj.
A győztest, Karikó Orsolyát (Vanília & Gelarto Kézműves Cukrászat, Nagykőrös) a HUNCUT SZILVA HERCEG ötletének megszületésekor a kiváló egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása ihlette meg.
A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, melyet lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládé mousse, megbolondítva az egri borvidék kiváló családi pincészete által megalkotott classic vörösbor hangulatával, valamint a szintén vörösboros erdei áfonya-szilva zselé, így kényeztetve érzékeinket. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.
Magyarország Cukormentes Tortája 2022 - NAGYI KEDVENCE - Sajtóközlemény
- Részletek
A „Nagyi kedvence” a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese
A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdet meg. A „Nagyi kedvence” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg” nevű édesség lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják.
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre, melyet 11. alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez.
Az idei győztes a „Nagyi kedvence” lett, melyet a szegedi Virág Cukrászda és Kávéház cukrászmestere, Gyuris László készített. Az elegáns küllemű, hozzáadott cukor nélküli tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztácia ropogós, valamint a könnyű mascarpone mousse harmonikus ízvilágát némi hibiszkusz virág és csipkebogyó velő teszi teljessé. A piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz.
MAGYARORSZÁG TORTÁJA 2022. és MAGYARORSZÁG CUKORMENTES TORTÁJA 2022. RECEPTEK
- Részletek
Kedves Tagjaink!
Háromfordulós zsűrizési körben idén is kiválasztottuk Magyarország Tortáját, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győztesét.
A torták hivatalos sajtótájékoztatója várhatóan 2022. augusztus 1-én lesz. Eddig az időpontig a nyertes tortákat nem hozhatjuk nyilvánosságra.
A torták 2022. augusztus 19-től lesznek árusíthatók. A recepteket kizárólag tagjainknak adjuk ki, a jelen tájékoztatóban leírt módon. A receptek csak az év végétől lesznek sajtó nyilvánosak.
Annak érdekében, hogy tagjaink megfelelően fel tudjanak készülni a torták elkészítésére, a mai naptól a recepteket, technológiát jelszóval védve feltesszük honlapunkra, a Magyarország Tortája/2022/Magyarország Tortája 2022, a Magyarország Tortája/2022/Magyarország Cukormentes Tortája 2022 menüpontok alá.
Ahhoz, hogy megkapják a megtekintéshez és letöltéshez szükséges jelszót, a cikk alján található, letölthető nyilatkozato(ka)t aláírva küldjék vissza számunkra, szkennelve, e-mailen.
A nyilatkozat(ok) kézhezvétele után az egyéni felhasználónevet és jelszót/jelszavakat e-mailen fogjuk Önöknek elküldeni, melyek segítségével jelentkezzenek be a honlapunkon a jobb oldalon található „Bejelentkezés” ablakban. Ezután már hozzáférhetnek a recepthez.
A torták alapanyagairól ajánlatot kértünk partnereinktől, a beérkezett ajánlatokat szintén ezekben a menüpontokban tekinthetik meg bejelentkezés után.
A Magyarország Tortája, a Magyarország Cukormentes Tortája torta receptjeihez külön nyilatkozatok tartoznak.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy felhasználónevet és jelszót csak azon tagjainknak adunk, akiknek a kiszámlázott tagdíja rendezve van.
A torták elkészítéséhez technológiai segítséget kaphatnak a menüpontok alá a későbbiekben felkerülő videókból, fotókból. SEM A VIDEÓK, SEM A FOTÓK NEM HOZHATÓK NYILVÁNOSSÁGRA, NEM ADHATÓK ÁT MÁSNAK, NEM OSZTHATÓK MEG SEMMILYEN FELÜLETEN!
Július 26-án kedden bemutató sütést fogunk tartani székházunkban mindkét torta elkészítéséről.
A nyilatkozatokban jelezzék, hogy hány darab tortatáblát igényelnek a Magyarország Tortájához, illetve Magyarország Cukormentes Tortájához. Üzletenként 1 db táblát díjtalanul biztosítunk Önöknek.
ÉV FAGYLALTJA VERSENY 2022. - VERSENYEREDMÉNYEK - SAJTÓKÖZLEMÉNY
- Részletek
AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA:
AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY TÁMOGATÓJA:
A Magyar Cukrász Ipartestület 2022-ben 25. alkalommal rendezte meg a nagy népszerűségnek örvendő Év Fagylaltja versenyt.
A verseny célja a hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva az emberekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.
Az idei évben ismét lehetett nevezni „Mentes” kategóriában is, olyan fagylaltokkal, melyek nem tartalmazhatnak hozzáadott cukrot, glutént, laktózt, tejfehérjét. Ezek a fagylaltok egyre népszerűbbek a tudatos táplálkozási igényű, illetve a különböző ételintoleranciával élő vendégek körében.
Búcsúzunk Kopcsik Lajostól - Gyászjelentés
- Részletek
Az Ipartestület Elnöksége nevében mély fájdalommal búcsúzunk a Mestertől!
SAJTÓMEGHÍVÓ - Év Fagylaltja Verseny 2022. Döntő
- Részletek
A Magyar Cukrász Ipartestület – rendhagyó módon - idén is megszervezte az Év Fagylaltja versenyt.
A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése.
A versenyfagylaltok csak természetes alap és járulékos anyagokkal készülnek. A versenyfagylaltok kizárólag saját készítésű öntetekkel, variegátókkal ízesíthetők és díszíthetők.
Idén ismét meghirdettük az „M - Mentes” kategóriát, melyben hozzáadott cukor, glutén, laktóz és tejfehérje mentes fagylaltokkal nevezhettek a versenyzők.
Az országos döntőt követően ünnepélyes díjátadót és sajtótájékoztatót tartunk, melyre tisztelettel meghívjuk Önöket.
A díjátadó és sajtótájékoztató helyszíne: Zila Kávéház-Krisztina Cukrászda (1183 Budapest, Üllői út 452.)
Időpontja: 2022. július 12. (kedd) 15:30 óra
A döntős és díjnyertes fagylaltok a sajtótájékoztatót követően megkóstolhatók a sajtó képviselői számára. A kézműves kategóriák döntős fagylaltjai mellett a céges kategória 27 versenyfagylaltja is kóstolható lesz.
A szakmai zsűri tagjai:
Balogh László (Kézműves Cukrászda, Gyula), Baracskay Angéla (kreatív cukrászséf, Budapest), Gerő Eszter (Sütizz Cukrászda, Budapest), Szűcs Árpád (a table! Boulangerie-pâtisserie, OJO ICE, Budapest), Erdélyi Balázs (szakmai elnök, MCI, Budapest)
Céges kategória szakmai zsűri tagjai:
Pataki Ádám (Pataki Cukrászda, Érd), ifj. Sulyán Pál (Sulyán Cukrászda, Veresegyház, Zila László (Zila Kávéház, Budapest)
A Szakmai Szervezetek zsűri tagjai:
Fekete Tamás (BTSZ), Garaczi János (Első Magyar Fehér Asztal Lovagrend), Knezsik István (Autós Nagykoalíció), Kovács László (MVI), Krivács András (MNGSZ), Nagy Ágnes (Magyar Ízek Utcája), Németh László (IPOSZ), Septe József (Magyar Pékszövetség)
A Közönség zsűri tagjai:
Kautzky Armand (Jászai Mari-díjas színművész), Stohl Luca (táncművész, műsorvezető), Tóth Enikő (színművésznő), Triscsuk Krisztina (válogatott kézilabdázó), Vajda Luca (A Konyhafőnök műsor döntőse)
Döntős fagylaltok az „A” kategóriában:
- AMIAMO MANDULÁS – Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)
- KRÉM KARAMELL – Kovács Roland (Krém Cukrászda, Székesfehérvár)
- SZŐKE ZSERBÓ – Dobó Norbert (Füredi Fagyizó, Balatonfüred)
- TRÓPUSI ÉDENKERT - Vadócz Jenő (Promenád Kávéház, Balatongyörök)
- PILLE - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes)
- DOLCE VITA - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes)
- MAGOCSKA - Baumann Erzsébet (Nándori Cukrászda, Budapest)
- SZEPLŐS TIHANY CAMAMBERT - Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
- MOGYORÓ YUZU MÁLNA - Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
- LAZY BERRY - Ladányi László (Ladányi Cukrászda, Szeghalom)
- FÖLDI JÓ – Urbán Ildikó (Ildikó Cukrászda, Szarvas)
- TÖKMAG MÁLNA - Novák Ádám, Elek Rita (REÖK Kézműves Cukrászda, Szeged)
Döntős fagylaltok a „Mentes” kategóriában:
- CSOKOLÁDÉ KÓKUSZ SORBET - Reif Ferenc (Dock Cukrászda, Polgárdi)
- MÁLNÁS MOGYORÓS CSOKI - Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda, Komárom)
- VADMEGGY KÁVÉVAL – Pálfi Attila (Florida Fagyizó, Balatonmáriafürdő)
- TÖK JÓ - Böröczky-Asztalos Ágnes (Margaréta Fagyizó, Balatonszemes
- NYÁRI ILLÚZIÓ - Vadócz Jenő (Promenád Kávéház, Balatongyörök)
- SZILVÁS FEKETE TEA - Wilheim Dávid (Pingvin Fagylaltozó és Cukrászda, Balatonmáriafürdő)
- MANGÓS ANANÁSZ SALSA - Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto, Nagykőrös)
- PASSIÓ, MÁLNA ÖNTETTEL FŰSZEREZVE – Kiss Zoltán (Családi Kiss Cukrászda, Lajosmizse)
A nagyközönség ezen a napon 17:00 órától kóstolhatja a fagylaltokat a Zila Kávéházban 350 Ft/adag kedvezményes áron.
Sajtó regisztráció 2022.07.11. 14:00 óráig: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Bővebb információ: Selmeczi László +36 70 977 0050, Erdélyi Balázs +36 30 549 4000,
Pécsváradi Aliz: +36 30 641 3634
AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA:
AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY TÁMOGATÓJA:
Kopcsik Lajostól búcsúzunk
- Részletek
Kedves Kollégák!
Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kopcsik Lajos, többszörös olimpiai és világbajnok Oscar díjas mestercukrász 2022. június 19-én hajnalban 80 éves korában elhunyt.
Számos elismerése mellett Venesz-díjas, Guinness-rekorder, cukrász világ- és olimpiai bajnok cukrászmester, az egri Kopcsik Marcipánia névadója és vezető művésze volt.
Elhunytával egy elhivatott, kiváló mestert veszített a hazai cukrász szakma.
Őszinte részvétünket fejezzük ki a gyászoló családnak.
Emlékét örökké megőrizzük!
Cukrász Juniális 2022.
- Részletek
Kedves Kollégák!
Idén ismét meghirdetjük részben családi, részben szakmai rendezvényünket, hiszen a kiváló ételek és italok, baráti és szakmai beszélgetések mellett kiemelt támogatóink és platina fokozatú szponzoraink termékeivel is megismerkedhetnek.
Ezen a napon a közösségé, a személyes kapcsolatoké, a felszabadult együttlété a főszerep.
Nagy örömmel meghívjuk Önöket a 2022. június 27-én (hétfőn) 9-19 óráig tartandó cukrászok juniálisára, melynek helyszíne idén újra a Lajosmizse határában található
ÚJ TANYACSÁRDA, ahol a már sokszor megtapasztalt gyönyörű környezetben és színvonalon élvezhetik a programokat és az igazi magyaros gasztronómiai kínálatot.
A Juniális napján egyetlen feladatunk lesz csupán: barátkozni, magunkat jól érezni, élvezni a családunkkal és kollégáinkkal töltött gondtalan időt, és átadni magunkat a pihenésnek, programoknak.
A pusztai lovas kocsikázás mellett szabadtéri sportjátékok: ping-pong, asztali léghoki, asztali csocsó, focipálya, lábtenisz, játszótér, petanque, tollaslabda pálya áll vendégeink rendelkezésére.
Megfelelő számú jelentkező esetén a rengeteg vidám pillanatot okozó pusztaolimpiát is megtartjuk.
Gyerkőcök részére „Pandás” csúszdás légvár és csillámfestés is rendelkezésre áll!
Kérjük, fogadják el invitálásunkat és kedves családjukkal jöjjenek el ipartestületünk rendezvényére, ahol élményekkel teli kikapcsolódást kínálunk kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Szeretettel várunk minden kollégát kedves családjával, munkatársaival, barátaival!
Programok:
9:00 óra Érkezés az Új Tanyacsárdába
Regisztráció
Fogadás: barackpálinkával
9:00-11:00 Ízletes parasztreggeli
- házi sonka, kolbász, abált szalonna
- vérpörkölt héjában sült burgonyával
- sajt, körözött
- lilahagyma, paradicsom, uborka, paprika
- házi kemencében sült kenyér
- tea, tejeskávé, kakaó
10:00 – 19:00 Kocsikázás a pusztában 15 fős kocsikon (10:00-12:00 és 15:00-17:00 között)
Elegendő számú jelentkező esetén - Pusztaolimpia – játékos vetélkedők:
- üvegleverés ostorral
- pusztasí
- talicskatolás
- zsákban futás
Szabadtéri sportjátékok: ping-pong, asztali léghoki, asztali csocsó, focipálya, lábtenisz, petanque, tollaslabda pálya, játszótér, kis háziállatkert megtekintése.
Gyerkőcök részére „Pandás” csúszdás légvár és csillámfestés.
14:00-16:00 Büféasztalos ebéd a nyári szín alatt látványkonyhával
Levesek:
- szárnyas raguleves tejföllel, citrommal
- hideg gyümölcsleves
Főételek:
- pecsenye kacsasült
- kemencében sült bőrös sertéscsülök
- rántott csirke combja, melle, háta, stb.
- gombás sertéspaprikás
- pacalpörkölt
- kapros tökfőzelék
Köretek:
- petrezselymes újburgonya, sós burgonya, pékné burgonya, párolt káposzta, galuska,
Salátabár:
- házi csalamádé, vecsési savanyúság, friss saláták dresszingekkel, kovászos uborka
Desszert:
- tejespite házi barackízzel
A Cukrász Juniális részvételi díja:
- bruttó 9.500 Ft / fő
- 4-12 éves korig bruttó 4.500 Ft / fő
- 4 éves korig díjtalan
A részvételi díj magában foglalja a reggeli és az ebéd étkeit, valamint a programokat.
Az italfogyasztás és egyéb szolgáltatások igénybevétele saját költségre történik.
Jelentkezési határidő: 2022. június 23.