1185 Budapest, Üllői út 674. Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Hírek, események

A Kék Balaton lett 2026-ban a Balaton sütije - hévízi siker és siófoki fiatal tehetségek a díjazottak között

A hévízi Ensana Thermal Hotel „Kék Balaton” nevű kreációja nyerte el a Balaton sütije 2026 címet, míg a „Balatoni hab” nevű desszerttel a szintén hévízi Mozart Cukrászat győzött a mindenmentes kategóriában. A juniorok között a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium két tanulója, Győrgy Tímea Beáta és Pataki Sára bizonyult a legjobbnak „Balatoni kert” nevű alkotásával. A díjakat október 11-én, a badacsonyi FügeFeszten adták át. Az idei versenyre 27 desszert érkezett, amelyek a Balaton természeti értékeit, ízeit és történeteit jelenítették meg a modern cukrászat eszközeivel. A verseny szakmai partnere és védnöke idén is a Magyar Cukrász Ipartestület volt.

Balatoni ízek, kreativitás és közösség

A VisitBalaton365 Nkft. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány szervezésében megvalósuló Balaton sütije verseny idén is három kategóriában kereste a térség legizgalmasabb desszertjeit. A főkategóriában 15, a Balaton mindenmentes sütije kategóriában 5, míg a juniorok között 7 alkotás versenyzett.

A nevezők ezúttal is sokféle alapanyagból és történetből merítettek inspirációt. A desszertekben a málna, az áfonya, a barack, a meggy és a birsalma mellett a dió, a mandula, a mogyoró, a levendula és a balatoni borok is megjelentek. A hagyományos ízeket több esetben meglepő párosítások egészítették ki, például tonkabab, akácvirág, barnasör vagy fekete bors.

A szeptember 29-i szakmai zsűrizés során az ízek harmóniáját, a technológiai kivitelezést és az alkotások balatoni kötődését is értékelték. A VisitBalaton365 számára a verseny a térségi együttműködések erősítésének és a négy évszakos Balaton bemutatásának is fontos eszköze.

„A Balaton sütije jóval több egy cukrászversenynél. Az idei 27 nevezés is megmutatta, mennyi kreativitás, szakmai tudás és sokszínűség van a balatoni cukrászatban. A helyi alapanyagokra, ízekre és történetekre épülő desszertek újabb okot adnak arra, hogy egész évben felfedezzük a Balatont. Az ilyen közös projektek igazi értéke pedig abban rejlik, hogy összehozzák a helyi szereplőket, erősítik a szakmai közösséget, és újabb élményeket kínálnak a Balatonra látogatóknak” – mondta Stadler-Szentpéteri Ildikó, a VisitBalaton365 belföldi marketingvezetője.

A Balaton sütije 2026: Kék Balaton

A főkategória első helyezettje a hévízi Ensana Thermal Hotel Kék Balaton nevű desszertje lett, amelyet Gevlich Liliia készített. A győztes alkotás feketeáfonya-mousse-ra, málnára és olívaolajra épül. Hullámos formájával, fehér csokoládés velúrbevonatával és roppanós rétegével a Balaton vízfelületét, a reggeli párát és a tó felett megcsillanó fényeket idézi. A modern megjelenéshez karakteres, mégis harmonikus ízvilág társul.

A Balaton mindenmentes sütije 2026: Balatoni hab

A mindenmentes kategória győztese a hévízi Mozart Cukrászat Balatoni hab nevű desszertje lett, amelyet Rábai Anita és Rosta Sándor készített. A mandulás-málnás piskóta, a friss málna, a kakaóbabtöret és a tonkababos étcsokoládé-mousse harmonikus ízvilágot alkot. A fehér bársonybevonat és a buborékos forma a Balaton vízén megjelenő habokat idézi.

A Balaton junior sütije 2026: Balatoni kert

A junior kategória első helyezettje a Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium két fiatal tehetsége, Győrgy Tímea Beáta és Pataki Sára lett, akik Balatoni kert nevű desszertjükkel nyerték el az elismerést. A süteményben az őszibarack, a fehérbor, a dió és a mandula találkozik. A tonkababos fehércsokoládé-mousse-t gyümölcsös réteg és diópraliné egészíti ki, hullámos díszítése pedig a Balaton vizére utal.

Szakmai fejlődés és új generáció a balatoni cukrászatban

A verseny szakmai partnere és védnöke, a Magyar Cukrász Ipartestület szerint a Balaton sütije kezdeményezés a cukrászszakma fejlődésének és a fiatal tehetségek bemutatkozásának is fontos lehetősége. „Az idei mezőnyben ismét megmutatkozott, hogy a balatoni cukrászok nyitottak az új technológiákra és az izgalmas ízpárosításokra, miközben tudatosan építenek a térség alapanyagaira. A kreatív ötletek mellett az ízek harmóniája, az alapanyagok minősége és a precíz kivitelezés is meghatározó volt. A juniorok munkái pedig azt mutatják, hogy a szakma utánpótlása is ígéretes.” – emelte ki Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület elnöke.

A díjazottak és nyereményeik

A Balaton sütije 2026 verseny kategóriagyőztesei az elismerő oklevelek mellett értékes szakmai nyereményekkel és marketingkommunikációs támogatással gazdagodtak.

  • Balaton sütije 2026 – Kék Balaton, Ensana Thermal Hotel, Hévíz: 200 000 Ft értékű TORK vásárlási utalvány, 200 000 Ft értékű, személyre szabott KOTÁNYI termékcsomag, valamint a VisitBalaton365 által biztosított online marketingkommunikációs csomag.
  • Balaton mindenmentes sütije 2026 – Balatoni hab, Mozart Cukrászat, Hévíz: 100 000 Ft értékű, személyre szabott KOTÁNYI termékcsomag, valamint VisitBalaton365 online marketingkommunikációs csomag.
  • Balaton junior sütije 2026 – Balatoni kert, Siófoki SZC Krúdy Gyula Technikum és Gimnázium: 100 000 Ft értékű, személyre szabott KOTÁNYI termékcsomag, VisitBalaton365 online marketingkommunikációs csomag, valamint fagylaltkészítő workshop Vadócz Jenő főcukrásszal, a 2025-ös Balaton sütije címet elnyerő Promenád Kávéház felajánlásából.

A díjnyertes desszertek a nagyközönséget is várják

A Balaton sütije verseny célja, hogy a díjnyertes alkotások ne csupán szakmai elismerést kapjanak, hanem a Balatonra látogatók számára is elérhető gasztronómiai élménnyé váljanak.

A VisitBalaton365 Nkft. a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen várja azoknak a balatoni cukrászdáknak és vendéglátóhelyeknek a jelentkezését is, akik a nyilvánosan elérhető recept alapján szeretnék elkészíteni és kínálni a Balaton sütije 2026 nyertes desszertjeit, ezzel is tovább erősítve a Balaton gasztronómiai közösségét. A verseny valamennyi nevezője elismerő oklevelet kapott a részvételért, amellyel a szervezők a balatoni cukrászat fejlődéséhez és sokszínűségéhez való hozzájárulásukat ismerték el.

A sütemények október 12-től elérhetők az alábbi helyszíneken:

Balaton sütije 2026 - a hévízi Ensana Thermal Hotel Ciklámen eszpresszójában

https://www.facebook.com/EnsanaThermalHeviz

Balaton mindenmentes sütije 2026 – a hévízi Mozart cukrászatban:

https://www.facebook.com/popity.timea

A fotók itt érhetőek el: https://drive.google.com/drive/folders/1-NXAuvOROZzvbgHbaupLEWKS7obv5OgL?usp=drive_link

Bővebb információ:

Marsal Szilvia, sajtófőnök – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Interjúlehetőség:

Stadler-Szentpéteri Ildikó, belföldi marketing vezető – Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

A Magyar Cukrász Ipartestület második alkalommal hirdeti meg a Karácsonyi fatörzs tematikájú versenyét a Debic márka támogatásával.

Debic logo remekmu szuletik  

A magyarországi első Bûche de Noël verseny sikere után idén is folytatódik ez a kifejezetten kreatív és szezonális megmérettetés, melyben a hagyomány és az innováció ötvöződik. Remek alkalom a cukrászdák számára, hogy szakmai presztízsüket növeljék és a fogyasztók is jobban megismerhetik ezt a kiváló minőségű és hazánkban is egyre népszerűbb ünnepi süteményt.

A versenyre kizárólag cukrászdák/kávéházak/éttermek/szállodák/kézműves pékségek nevezhetnek. Magánszemélyek nevezését – egyéni vállalkozók kivételével - élelmiszerbiztonsági szempontok miatt sajnos nem tudjuk fogadni. Az ünnepélyes díjátadót egy sajtótájékoztató keretében tartjuk.

Minden versenyző maximum 2 db fatörzzsel nevezhet.

Nevezési díj:

A  nevezési  díj ipartestületi  tagoknak:  8.000.-  Ft+ÁFA/termék. (bruttó  10.160.-

Ft/termék)

A nevezési díj nem ipartestületi tagoknak: 15.000.- Ft+ÁFA/termék. (bruttó 19.050.- Ft/termék)

A nevezések beérkezési határideje: 2026. november 9., hétfő 18:00 óra A nevezéseket a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre várjuk!

A nevezési díjról számlát állítunk ki, melyet a Mestercukrász Kft. K&H Bank 10402166- 50526785-84821001 számú számlájára kérünk befizetni/átutalni a számla kézhezvétele után. A nevezési díj befizetésének hiányában a nevezés érvénytelen.

Minden nevezett versenyzőnek visszaigazolást küldünk, melyben tájékoztatni fogjuk a verseny további menetéről.

  • A nevezéskor a nevezési laphoz mellékelni szükséges a verseny termék pontos receptjét (grammban megadva, Word vagy Excel fájlban - szerkeszthető formában kérjük) és a technológiai leírását. Minden nevezett termékhez a pontos receptet kell leadni! A recepteket a zsűri az értékelés előtt ellenőrzi, a kiírásnak nem megfelelő termékeket nem értékeli!
  • Recept nélkül a nevezés érvénytelen, a recepteket a zsűrizés helyszínén megadni már nem lehet!
  • A díjazott termékek készítői tudomásul veszik, hogy a termék receptjét mindennemű ellenszolgáltatás nélkül a Magyar Cukrász Ipartestület rendelkezésére bocsátja. A Magyar Cukrász Ipartestület továbbadhatja, illetve nyilvánosságra is hozhatja
  • A díjazott termékek receptjeit  az  Ipartestület  a  Mester  Cukrász  magazinban megjelentetheti.
  • A verseny résztvevői a nevezési lap aláírásával szavatolják, hogy a nevezési laphoz csatolt receptek szerzői jogával
  • A verseny résztvevői a Szervezők kérésére és javára, külön írásbeli megállapodás nélkül is, a nevezésükkel lemondanak a nevezett termékhez köthető valamennyi szerzői jogukról.
  • Amennyiben ugyanazt a receptet több versenyző is benyújtja, a Szervezők az elsőként beérkezett pályázatot tekintik eredetinek, azaz az elsőként beérkezett pályázat vesz részt a A Szervezők úgy is dönthetnek, hogy valamennyi azonos pályázatot kizárják a versenyből.

Formai és egyéb követelmények:

  • A fatörzs legyen tekercs, henger vagy téglatest formájú
  • A formaterv, dekoráció legyen karácsonyi tematikához illeszkedő
  • Hosszúság: 20–30 cm
  • Szélesség/átmérő: 10–12 cm
  • Magasság – dekorációval együtt: 15 cm
  • Tömeg: 1250 gramm
  • Debic termékek használata kötelező: tejszín, és/vagy vaj és/vagy krémsajt

A versenymunkák nem tartalmazhatnak:

  • aromákat, fondokat,
  • ét-, tej- és fehér bevonókat,
  • növényi habot, margarint,
  • egészségre ártalmas mesterséges adalékanyagokat,
  • modell burkolóanyagot

Értékelési szempontok:

  • íz, ízek harmóniája: 40 pont
  • állag/textúrák: 25 pont
  • megjelenés, küllem: 20 pont
  • kreativitás, technika: 15 pont

Zsűrizés:

Helyszín: Zila Kávéház (1183 Budapest, Üllői út 452.) Időpont: 2026. november 18., szerda

  • A zsűrizéshez minden nevezett fatörzsből 2 db-ot kell Egyet egészben, a másikat félbevágva. A félbevágottból az egyik fele szükséges fotózáshoz, metszetnek. A másik felét, minimum 5 szeletet, szeletelve, vaxolva, kell hozni a kóstoláshoz, olyan jelzés nélküli csomagolásban, mely nem alkalmas a készítő azonosítására.
  • A verseny egy körös és A zsűrizés során a termékeken csak a kiadott rajtszám, illetve a termék megnevezése szerepel. A készítője a zsűri számára az eredményhirdetésig nem ismert.

Díjazás:

I. helyezett: elismerő oklevél és nettó 150 000.- Ft értékben Debic termékek

II. helyezett: elismerő oklevél és nettó 100 000.- Ft értékben Debic termékek

III. helyezett: elismerő oklevél és nettó 75 000.- Ft értékben Debic termékek

Az első három helyezett részvételi lehetőséget nyer a következő Debic Masterclassra!

A nyertes pályázó semmilyen követeléssel nem állhat elő sem a Debic márkával, sem a Magyar Cukrász Ipartestülettel szemben, sem a 2026. december 1-től a nyertes Karácsonyi fatörzset árusító cukrászdákkal szemben.

A nyertes pályázó vállalja és tudomásul veszi, hogy a nyertes receptet a Magyar Cukrász Ipartestület írásos engedélye nélkül nem hozhatja nyilvánosságra és a hivatalos kommunikációval kapcsolatban a Magyar Cukrász Ipartestülettel egyeztetni köteles.

Az eddigi tapasztalatok alapján egy cukrász verseny nagy médiaérdeklődéssel jár (rádió, televízió, online és nyomtatott sajtó), így a médiafelkérések elfogadása a nyertestől elvárt kötelezettség! A nyertes a nevezéssel vállalja a cím elnyerését követő médiaszereplést is!

Minden kedves Kolléga nevezését szeretettel várjuk!

Magyar Cukrász Ipartestület & Debic márka


 

A Magyar Cukrász Ipartestület meghirdeti az Év Bejglije 2026 versenyt, ami most már az adventi cukrász hagyományaink része lett. A hetedik alkalommal meghirdetett versenyre is egyedi tervezésű díjakkal készülünk.

AZ ÉV BEJGLIJE VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA:  nissan logo

A verseny célja a kézműves bejgli népszerűsítése, hogy a verseny publicitása révén a fogyasztók jobban megismerjék és értékeljék a kiváló minőségű ünnepi süteményeket.

A verseny nyitott, nem csak ipartestületi tagok jelentkezhetnek, de kizárólag cukrászdák/kávéházak/éttermek/kézműves pékségek nevezhetnek. Magánszemélyek nevezését – egyéni vállalkozók kivételével - élelmiszerbiztonsági szempontok miatt sajnos nem tudjuk fogadni. Az ünnepélyes díjátadót egy sajtótájékoztató keretében tartjuk.
A nevezett termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak, melyből a bejglire vonatkozó részt a versenykiíráshoz mellékeljük.

A versenyre három kategóriában lehet nevezni.

VERSENY KATEGÓRIÁK:

1. kategória: „Hagyományos diós bejgli”

Ebben a kategóriában olyan bejglikkel lehet nevezni, melyek töltelékének domináns összetevője a dió. A töltelék mennyisége a késztermékben legalább 40% (m/m), a töltelék jellegét meghatározó anyag (dió) mennyisége a töltelékben legalább 40% (m/m). A nevezett termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak.

Cukrászdánként egy diós bejgli nevezhető a kategóriában.

2. kategória: „Hagyományos mákos bejgli”

Ebben a kategóriában olyan bejglikkel lehet nevezni, melyek töltelékének domináns összetevője a mák. A töltelék mennyisége a késztermékben legalább 40% (m/m), a töltelék jellegét meghatározó anyag (mák) mennyisége a töltelékben legalább 40% (m/m). A nevezett termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak.

Cukrászdánként egy mákos bejgli nevezhető a kategóriában.

3. kategória: „Ínyenc bejgli”

Ebben a kategóriában bármely olyan ízesítésű és töltelékű bejglivel lehet nevezni, aminek a jellegét meghatározó alapanyaga szerepel a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában a felhasználható anyagok között. (pl. dió, mák, gesztenye, gyümölcs és gyümölcskészítmények, kakaó- és csokoládétermékek, fűszerek, citromhéj, mazsola, méz, olajos magvak, tej és tejtermékek).
Ebbe a kategóriába tartoznak a vegyes töltelékű (pl. meggyes-mákos, diós-szilvás stb.) bejglik is.
A töltelék mennyisége a késztermékben legalább 40% (m/m), a töltelék jellegét meghatározó anyag mennyisége a töltelékben legalább 40% (m/m). A nevezett termékeknek meg kell felelniük a Magyar Élelmiszerkönyv 1-3/16-1 számú előírásában foglaltaknak.

Cukrászdánként maximum kettő ínyenc bejgli nevezhető a kategóriában.

Balatoni cukrászok, figyelem! Itt az ideje, hogy 2026-ban is megsüssétek a Balaton sütijét, és megmutassuk, milyen fantasztikus desszertek születnek a Balatonnál!

Mentes nyertesJunior nyerteslogos fotonyertes nyitokep


A VisitBalaton365 Nkft. és a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány idén is meghirdeti a Balaton sütije versenyt. A megmérettetés szakmai partnere és védnöke a Magyar Cukrász Ipartestület.

A Balaton sütije egy nyitott, modern desszertverseny, amelyre balatoni cukrászdák, éttermek, szállodák és kézműves pékségek nevezését várjuk. Jöhet újragondolt klasszikus, kreatív újdonság vagy éppen helyi alapanyagokra és balatoni ízekre épülő új desszert, ami eddig még nem szerepelt a kínálatban.

A verseny egyszerre szakmai kihívás és remek lehetőség arra, hogy megmutassátok, mennyi kreativitás rejlik a balatoni gasztronómiában. A legjobb kreációk ráadásul kiemelt figyelmet és komoly média-megjelenést kapnak.

Kategóriák és a legfontosabb tudnivalók:

  • Balaton sütije 2026 – a főkategória nyertese lesz a Balaton hivatalos süteménye 2026-ban.
  • Balaton minden mentes sütije 2026 – cukor-, glutén-, laktóz- és tejfehérje-mentes desszerteknek.
  • Balaton junior sütije 2026 – a balatoni cukrásztanulók külön versenye.

A nevezés díjmentes!
Egy versenyző kategóriánként max. 2, és összesen max. 3 desszerttel nevezhet.


Fontos dátumok:

Nevezési határidő: 2026. szeptember 18. éjfélig

A zsűrizés ideje és helyszíne: 2026. szeptember 29., Balatongyörök – Promenád Kávéház

A díjátadó ideje és helyszíne: 2026. október 11. Badacsony – FügeFeszt

A főkategória nyertese receptjét más cukrászdák is elkészíthetik majd október 12-től.

Ide kattintva találod a részletes felhívást!

Itt tudod letölteni a nevezési lapot!

Kattints ide, és töltsd le az adatlapot, receptet és költségkalkulációt tartalmazó excell fájlt!

Kattints ide, és töltsd ki a jelentkezési űrlapot!

A nevezés lépései

1. A felhívásban szereplő dokumentumok letöltése a visitbalaton365.hu oldalról

2. A nevezési lap (Word) kitöltése, kinyomtatása, aláírása, beszkennelése

3. A monodesszertek adatlapját, recepjtét és költségkalkulációját tartalmazó Excel táblázat kitöltése minden nevezett desszertre vonatkozóan külön-külön. (1 monodesszert esetén 1 db Excel, 2 monodesszert esetén 2 db Excel, stb.)

4. Fotók készítése az elkészített monodesszertről

- kész állapotban

- metszetet mutatva

5. Google Form kitöltése a kért adatokkal és a következő dokumentumok feltöltésével: (A feltöltött file-ok nevében szerepeljen a pályázó és a monodesszert neve)

  1. Kitöltött, kinyomtatott, aláírt, beszkennelt nevezési lap
  2. Monodesszertenként kitöltött Excel táblázat szerkeszthető formában
  3. Kész és metszetfotó a monodesszert(ek)ről

A verseny támogatói

A KOTÁNYI a Balaton sütijének 200.000 Ft értékű, a mentes és junior nyertesek részére pedig 100.000-100.000 Ft értékű, Kotányi termékekből összeállított csomagot ajánl fel - amelyet a nyertesek kívánságai szerint állítanak össze. A TORK a Balaton sütije versenyen 200.000 Ft értékű utalványt ajánl a főkategória nyertes sütemény számára.

Itt az ideje, hogy leadd a nevezésed!


A Magyar Cukrász Ipartestület szervezésében idén is folytatódott az Év Fagylaltja verseny országjáró „roadshow”, melynek ezúttal ismét Hajdúszoboszló adott otthont. A 2026-os verseny egy igazán különleges helyszínen kapott helyet, a Hungarospa Strand területén, Európa legnagyobb fürdőkomplexumában!

A nagy népszerűségnek örvendő verseny célja a hagyományos kiváló minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, annak érdekében, hogy a magyar cukrászat egyre jobb minőségű fagylaltokat kínáljon vendégei számára, ezáltal is igényt támasztva a vendégekben az egészséges és minőségi, kézműves termékek iránt.

A verseny idei házigazdája és együttműködő partnere a Hungarospa Hajdúszoboszlói Gyógyfürdő és Egészségturisztikai Zrt. Az Év Fagylaltja 2026. verseny kiemelt támogatója a: NISSAN

Egy teljesen felszerelt fagylalt laboratóriumban, három professzionális Carpigiani fagyasztógépen folyt a verseny reggeltől kora délutánig. A nap folyamán a színpadon izgalmas programok, bemutatók és koncertek, valamint egy szakmai kiállítás is kísérte a rendezvényt.

A már jól megszokott versenykategóriák mellett, egy új kategóriát is meghirdettünk, Ehető Erdő© néven, így idén megjelennek az erdei alapanyagok is a fagylaltok világában! Az Ehető Erdő© versenytematikában fontos volt, hogy magyarországi, helyi erdei alapanyagok felhasználásával készítsenek fagylaltot a versenyzők, emellett a fenntarthatósági szemlélet is lényeges, annak környezeti, gazdasági vagy társadalmi pillére is, ezért javasoltuk a lokális beszerzési forrásokat, legyen szó vadzöldségekről vagy ehető lombokról, fanedvekről, húsos vagy száraz termésekről, gyökerekről vagy gumókról.

Az Év Fagylaltja versenyre idén öt kategóriában összesen 72 fagylalt nevezése érkezett, és a korábbi évek díjnyertes magyar fagylalt remekeivel együtt összesen 100 féle fagylalt volt kóstolható az egész napos rendezvény alatt. A versenyfagylaltokat és a korábbi évek díjnyertes fagylaltjait a rendezvény látogatói kedvezményesen, 600 Ft/adag (5 dkg) áron kóstolhatták.

A fagylaltokat kiváló cukrászmesterekből álló Szakmai zsűri, Közönségzsűri és a Szakmai Szervezetek zsűrije is értékelte, továbbá most először a Gyermekek zsűrije is kiválasztotta a kedvenc fagylaltját, melyet egy egyedi Kajla különdíjjal jutalmaztak. A rendezvény vendége volt Kajla, a Magyar Turisztikai Ügynökség élménygyűjtő programjának kabala állata. A Kajla útlevelekbe pecséteket gyűjthettek, valamint fotófal, színezők, kifestők, animációs foglalkozások várták a gyerekeket.

A Kajla mellett a Visit Hungary is megjelent a rendezvényen, mivel a Visit Hungary célja, a fenntartható és tudatos turizmus népszerűsítése, a hazai jó gyakorlatok megosztása, legyen szó vendéglátásról, helyi termékekről, szálláshelyekről, attrakciókról és programokról, valamint kiváló szakemberekről.

MCI

1185 Budapest, Üllői út 674. (Nagyszőlős u. 2.)
Erdélyi Balázs elnök +36 30 549 4000

Pécsváradi Aliz projektmenedzser: +36 30 641 3634

Seres Cynthia adminisztrátor: +36 30 157 0911

A honlap fejlesztését támogatta:

Image