MAGYAR CUKRÁSZ IPARTESTÜLET

Tartalomjegyzék

sweeTEN logo emet logo szines jpeg

 emmi color cmyk 6  ntp logó 

Pilot program a tehetséges fiatal cukrászok tudásbővítésére

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete pályázati támogatással elindította első továbbképzését.  A projektben való részvételre kerestük azokat a 30 év alatti fiatal cukrászokat, akik legalább egy éve a szakmában dolgoznak, már jelentős eredményeket értek el, és elkötelezettek a szakmai ismereteik további bővítésére. Az Ipartestület eredményeik révén, felkérés útján állította össze az első csoportot.

 

A pilot program összeállítása előtt felméréseket, elemzéséket készítettünk, melynek célja az volt, hogy a már eredményeket felmutató fiatal tehetségeknek milyen fejlődési lehetőségeik vannak a munkahelyükön, hogyan értékelik, tudásukat, motiváltságukat?

Azt tapasztaltuk, hogy a napi rutin, monotonitás enerválttá teszi őket, a kezdeti lelkesedést elkoptatja. Ha nincs lehetőség, perspektíva előttük, hamar betagozódnak az átlagba.

A tehetségek elvesztése mind a saját cégen belül, mind a szakma szempontjából megengedhetetlen, ezért döntött úgy az Ipartestület, hogy a feladataihoz méltóan felkarolja őket.

A tíz kiválasztott fiatal:

Bereczki Gergely

Bereczki Cukrászda

Bergmann Nándor

Bergmann Cukrászda

Dezse Gergő

Mészáros Cukrászda

Fűrész Tibor

Csuta Cukrászda

Hankó Szilvia

Horváth Cukrászda

ifj. Drávai Dávid

Hoffer Cukrászda

ifj. Szőke Zoltán

Szőke Cukrászda

Károlyi Zsuzsanna

Hisztéria

Reichert Mira

Koko Cukrászda

Sitkei Balázs

Stella cukrászda

52918095 226014184906070 7632691032894734336 n 54415281 2089061754541036 5019161729146290176 n DSC02281
DSC02535 DSC03000 DSC03212

A projekt tervezésekor a következő ipartestületi elveket határoztuk meg:

MISSZIÓ

A sweeTEN egy olyan projektünk, amely példa nélküli a cukrászszakmában. A fiatalok nyílt szemléletét, eredeti orientálódását és tehetségét használjuk fel, mint megújító csatornát a cukrászszakmában.

STRATÉGIA

A pilot projektünk segítségével létrehozunk egy szakmai fejlesztő műhelyt, ahol a tehetségek közötti kapcsolatépítésén, személyi és szakmai fejlesztésén túl, lehetőséget kapnak arra, hogy a szinergia hatását megtapasztalva kooperatív szemléletet sajátítsanak el.

MAGATARTÁS

A tehetséges fiatalok együttmunkálkodása által kialakul az új generációnak egy olyan csoportja, amely a modernizáció, megújulás lehetőségét adja. Célunk, hogy a résztvevők jelentős kapcsolati és érzelmi fejlődésen menjenek keresztül, hiszen a csapatban dolgozás erőt ad. A közös eredmények arra inspirálhatják a még pályakezdőket, hogy csatlakozzanak ehhez a formabontó műhelyhez.  Ne titok legyen egy jó recept, hanem közkincs, amit mindenki a maga képére tovább formázhat.

ÉRTÉKTEREMTÉS

Szervezetünk elkötelezett és tevékeny résztvevője a minőségi cukrászképzéseknek, nagy figyelmet fordít a szakmában dolgozók továbbképzésére, ezen belül is a pályakezdő fiatalok korszerű tudásbővítésére. A sweeTEN műhely egy formabontó képzést és fejlődést biztosít, melynek tapasztalatait nyilvánossá és értékelhetővé teszi.

A csapatmunka és eredményeinek publikálása erősíti a társadalmi szerepvállalás szerepét, felelősségét.

TEVÉKENYSÉGEK

A projektünk segíti a tehetségek vállalkozói szemléletének átformálását, az innovációs lehetőségek világának felfedezését. Projektünk előfutára volt az Édes Kiegyezés kollekció létrehozása, ahol 6 cukrász együttműködéséből jött létre egy süteménykollekció.

 

I. MŰHELYMUNKA

A műhelymunkában végzett csapatmunkát minden esetben mentor támogatja, aki szakmai tudásával, tapasztalatával hozzájárul a gyakorlati munka során felmerülő szakmai nehézségek megoldására, úgy hogy a megoldást megmutatva, új ismeretekkel gazdagítja a fiatalt.

Programunk fő tevékenysége a közösen végzett műhelymunka, ahol a következő fejlesztési lehetőségeket kínáljuk:

  • saját fejlesztésű innovációk felhasználásával készített termékek prezentációs bemutatása, közös elkészítése
  • innovációs készségek fejlesztése
  • adott receptúrák, technológiák újragondolási folyamatának elsajátítása
  • vezetői készségek fejlesztése, ahol előadás keretében ismerkednek meg a vezetőkkel elvárt követelményekkel, az ehhez szükséges gazdasági ismeretekkel
  • önmenedzselés
  • kooperatív magatartás elsajátítása

 A műhelynapokon minden alkalommal más-más lesz a kiemelt vezetője a csoportnak, így a gyakorlatban ismerhetik meg a feladatokat. Nap végén a résztvevők elemzik a vezetés minőségét.

A csapatmunka jellege hozzájárul, hogy megtapasztalják, az individuum háttérbe kerül a siker érdekében.

A műhelymunkára való felkészülés, az önálló szerepvállalás, a csoport vezetői szerepvállalása (egy alkalommal) arra ad lehetőséget, hogy a támogatott felmérje a vállalt feladat és a tudása, kreativitása határait. Ez egyben egy önértékelésre is lehetőséget nyújt.

Programunk további vállalt tevékenységei (előadások iskolában, szakmai közönség előtt) arra adnak lehetőséget, hogy

  • kommunikációs készségei növekedjenek
  • érvelési attitűdje erősödjön
  • megtapasztalhassa a retorika lehetőségeit
  • megjelenését, mondandóját keretek közé tudja illeszteni

II. SZTÁZSOLÁS

Projektünk kiemelt eleme a külföldi tanfolyami részvétel és ennek hazai folytatása a mesterkurzuson való részvétel.

A francia mesterek a Relais desserts tagjai, akik a világ legjobbjai közé tartoznak. A szervezet olyan a cukrászszakmában, mint a divatban az Haute couture, vagyis a trendek meghatározói. A náluk végzett szakmai gyakorlat éppúgy, mint a tanfolyam lehetőséget ad arra, hogy megismerkedjenek az új alapanyagokkal, az innovatív technológiával, know-how-val. A külföldi mesterek kel való együttműködés egy szemléletváltást tesz lehetővé, mely a minőségi életmód, és a modern táplálkozási szokások figyelembevételével hozzájárul a tudatos táplálkozás kialakításához, így edukálva a fogyasztókat.

III. MESTERKURZUS

3 nap intenzív, gyakorlattal egybekötött intenzív tanulás, mely a szakmai kihívásokra keresi a választ. Ezek: trendek a cukrászatban, innovatív technológia, tradíció és fejlődés szimbiózisa, ár-érték arány, ételintoleranciában szenvedők igényeinek kielégítése, stb. Tematikája megegyezik a külföldi százsolás tematikájával.


 

 

 

 

Ireks kiemelt

 

Parola 

 

Nissan oldalra

 

 

Sanremo oldalra 

 

Bulfoni

 Debic

 Goodwill oldalra

 

Gyertyakovács jobbra

  

kogép platina OLDALRA

 

 Zeelandia

 

 

MasterMartini oldalra

 

Progép oldalra

 

König oldalra 

Puratos OLDALRA

 

Andretti

 

 Dawn_oldalra.jpg

kEN

 

 Robotcoupe

 

Assist trend 

 

Martinbraun

Vissza a tetejére