Főoldal
„ÉV FAGYLALTJA” VERSENY 2023. - VERSENYKIÍRÁS, NEVEZÉSI LAPOK
A verseny célja a klasszikus és hagyományos jó minőségű kézműves fagylalt népszerűsítése, a fagylaltkészítő mesterek megismertetése a fogyasztókkal.
Az idei kiírás és a verseny is eltér az előző évhez képest, kérjük, figyelmesen olvassák el! A teljes és részletes versenykiírás, a nevezési lapok, valamint az allergén jelölő táblázat a cikk alján letölthetők.
Az idén 25 éves Év Fagylaltja versenyt 2019-hez hasonlóan ismét „fesztivál” jelleggel rendezzük meg egy városi rendezvény keretében, ahol a versenyzők a nézők előtt készítik el a versenymunkáikat, hogy a fogyasztók is jobban megismerhessék a fagylaltkészítés rejtelmeit. Egy teljesen felszerelt fagylalt laboratóriumot telepítünk a helyszínen, ahol három professzionális fagyasztógépen folyik majd a verseny reggeltől kora délutánig az „A” és az „M”-MENTES kategóriákban. Ezt követően különböző fagylalttal kapcsolatos szórakoztató és egyben edukatív bemutatókat is szervezünk, továbbá egy szakmai kiállítás is színesíti a programot. Az ide látogatókat különböző zenei és kulturális programok is szórakoztatják a nap folyamán. Együttműködő partnerünk, a Komáromi Városmarketing és Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. biztosítja a programok megvalósítását.
AZ ÉV FAGYLALTJA VERSENY KIEMELT TÁMOGATÓJA:
A verseny időpontja: 2023. július 7., péntek
A verseny helyszíne: 2900 Komárom, Jókai liget
A cukrászdák és fagylaltozók a már megszokott „A” és „M” – MENTES kategóriák mellett idén a július 7-i „Csokoládé világnapja” alkalmából „CSOKOLÁDÉ” kategóriában is nevezhetnek.
A „CSOKOLÁDÉ” kategóriában az alapanyag gyártó és alapanyag forgalmazó cégek is indulhatnak a versenykiírás feltételei szerint.
A „C” és a „C/M”-MENTES kategóriák idén is az alapanyag gyártó és alapanyag forgalmazó cégeknek szól, ezekben a kategóriákban alapanyag megkötés nincs.
Az „A”, „M”, „C” és „C/M” kategóriákban versenyzőnként 2 fagylalt nevezhető, míg a „CSOKOLÁDÉ” kategóriában 1 fagylalttal lehet indulni.
„A”, „M”, „C”, „C/M” és „CSOKOLÁDÉ” kategóriában együtt, összesen maximum 72 fagylalt nevezését tudjuk fogadni, a nevezések érkezési sorrendjében, a megadott nevezési határidőig. A 72 fagylalt nevezés beérkezése, illetve a nevezési határidő lejárata után nem fogadunk el nevezéseket!
FIGYELEM! Az alapanyag gyártó és alapanyag forgalmazó cégek számára idén külön nevezési lap készült, kérjük, azt töltsék ki és küldjék vissza!
NEVEZÉSI HATÁRIDŐ: 2023. június 27.
A nevezéseket kizárólag e-mailen fogadjuk. A kitöltött és aláírt nevezési lapokat és a recepteket a következő címre küldjék: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Kérdéseikkel keressenek minket honlapunkon megtalálható elérhetőségeinken:
https://www.cukraszat.net/magunkrol/kapcsolat
A teljes és részletes versenykiírás, a nevezési lapok, valamint az allergén jelölő táblázat alább letölthetők.
Minden kedves kolléga nevezését szeretettel várjuk.
Tavaszi Szakmai Nap - Meghívó és program
MEGHÍVÓ
Kedves Tagjaink!
Tisztelettel meghívjuk a Magyar Cukrász Ipartestület tavaszi szakmai napjára, mely szervezetünk évente két alkalommal megrendezett, hagyományos szakmai fóruma.
Helyszín: ANDRETTI KÁVÉZÓ - 1047 Budapest, Váci út 13.
Időpont: 2023. május 15. (hétfő)
Érkezés, vendégvárás: 9:30
A szakmai nap programja:
10:00-11:00 Erasmus+ olasz tanulmányút bemutatók és süteménykóstolás:
- Bechmann György: Sacher másképpen
- Hajduk Barna: Delizie al limone
- Dienes Andrea és Schweigert Szilvia olasz sütemény prezentációja
- Lusztigh Mária - Tanulóképzés Olaszországban az ALMA szisztémával
11:00-12:00 NTAK adatszolgáltatás a „VENDÉGEM VENDÉGLÁTÁS” alkalmazással
Előadó: Szántó Krisztina NTAK programigazgató, Magyar Turisztikai Ügynökség
12:00-12:30 NTAK gyakorlati segítségnyújtás Hivatalos Informatikai Partnerünk, a Parola Kft részéről
Előadó: Kácsor András
12:30-13:00 Hivatalos Kiemelt Támogatónk, az IREKS-STAMAG KFT bemutatója
Gyerekfagyik, családi kedvencek, nyárias ízek - Variációk GELATOP fagylalt alapanyagokkal
13:00-14:00 Ebédszünet – minden kedves résztvevőt finom pizzával, kávéval, üdítővel kínálunk Ezüst Fokozatú szponzorunk, az Andretti Üzletház jóvoltából
14:00-15:00 GELATO EUROPE CUP élménybeszámoló és FAGYLALTKÓSTOLÁS a bronzérmes magyar csapat tagjaival
Előadók: Somogyi Renáta (Bringatanya Fagyizó- Somogyi Fagylaltműhely), Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászdák), Gácsi Zoltán (Csokoládé Akadémia)
A részvétel tagjaink számára díjtalan, de regisztráció köteles. Egy tagvállalkozástól max. 2 fő jelentkezését tudjuk fogadni!
Kérjük, 2023. május 11-ig regisztrálják részvételi szándékukat a résztvevők létszámának megadásával a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Várjuk Önöket szeretettel!
Budapest 150 Torta - Pályázati kiírás
Budapest 150- a Főváros tortáját keressük
Új nevezési határidő: 2023. június 30.
Budapest Főváros Önkormányzata képviseletében a Budapest Brand nZrt. valamint a Magyar Cukrász Ipartestület idén egy különleges tortapályázatot hirdet Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulójára, amelynek célja egy olyan ünnepi tortával tisztelegni Budapest születésnapja előtt, amely alapanyagaiban a múltat, megjelenésében a jelent képviseli.
A pályázat kiírásához szükséges kortörténeti háttéranyagot a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum szakértői biztosították; Pest, Buda és Óbuda 1873. november 17-én létrejött egyesítésének szimbólumaképpen három alapanyagcsoportot alakítottak ki, és a szabályzat értelmében minden csoportból egy alapanyagot kötelezően fel kell használni a pályaművekben.
Az 1. csoport „Pest” alapanyagai a XIX. századi budapesti cukrászdák kínálatában már megtalálható egzotikus hozzávalók közül kerültek ki: csokoládé, gránátalma, ananász, pisztácia, narancs, füge. A 2. csoport „Buda” hozzávalói a Budapesten és környékén termő jellegzetes alapanyagokat tartalmazzák, mint a szőlő, mandula, sárgabarack, mogyoró, gesztenye, dió. Végül a 3. „Óbuda” csoportba kerültek az 1870-1880-as évek jellegzetes ízesítő anyagai, fűszerei: vanília, rózsa, ánizs, ibolya, kávé, citrom. A kötelező elemek mellett az Ipartestület további alapanyagokat is felhasználásra javasol, amik szintén jellemzőek voltak erre a korra, ilyenek az eper, málna, grillázs, nugátok, likőrök, marcipán, író, őszibarack, birsalma, ribizli, cseresznye, vagy a meggy.
Magyarország Cukormentes Tortája verseny 2023. - Pályázati kiírás
Az egészségtudatos és korszerű táplálkozás melletti elköteleződés jegyében, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány kezdeményezésére és azzal együttműködésben a Magyar Cukrász Ipartestület ismét meghirdeti a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt.
Az Erős Antónia által létrehozott Egy Csepp Figyelem Alapítvány Magyarország legjelentősebb, a cukorbetegség megelőzéséért és korai felismeréséért küzdő nonprofit szervezetei közé tartozik.
Hazánkban legalább másfél millió embert érint a diabétesz: számukra nem javasolt a hozzáadott cukorral készült édességek fogyasztása. A program azonban a cukorbetegek mellett azoknak is alternatívát kínál, akik szeretik az édességeket, de fontos nekik, hogy ne cukorral és finomított fehér liszttel készült desszertet válasszanak. A program célja ezen felül a cukrászok egészségtudatos táplálkozás iránti elkötelezettségének erősítése, ennek érdekében új, hozzáadott cukor nélküli receptek és technológiák bevezetése a cukrászatokba.
A verseny nyílt: olyan cukrászdák és vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások is pályázhatnak, melyek nem ipartestületi tagok. A nevezés díjtalan, több tortával is lehet nevezni. A nyertes torta lesz a 2023. évi Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese. A nyertes torta augusztus 20-tól kezdődően országszerte árusítható lesz azokban a cukrászdákban, amelyek csatlakoznak a programhoz, és aláírják az ehhez kapcsolódó megállapodást az alapítvánnyal, valamint az ipartestülettel. Az alapítvány továbbá (mint a projekt ötletgazdája) vállalja, hogy széles körben ismertté teszi a programot, és országos kommunikációval támogatja annak népszerűsítését. Az alapítvány fenntartja a jogot a torta nevének megváltoztatására.
Új, kreatív ötleteket, elsősorban hazai alapanyagokból készülő, az ünneppel összefüggésbe hozható tortákat várunk. A bírálati szempontok között szerepel az ízvilág és a kivitelezés mellett a szénhidrát- és az energiatartalom, valamint az előállítási költség és az alapanyagok kiegyensúlyozott aránya is.
A versenyre csak olyan tortával lehet nevezni, amely megfelel a vonatkozó rendeletben szereplő, hozzáadott cukrot nem tartalmazó kategóriának (ld. 1924/2006/EK rendelet, rövid kivonat a 2. számú mellékletben).
A nevezett torták megfelelését a recept alapján a program dietetikusa bírálja el. A győztes tortát független élelmiszer laboratóriumban vizsgálják be. A rendeleti kategória megnevezése és rövid leírása megjelenik a győztes torta kommunikációjában.
A nevezést a torta zsűrizése előtt elektronikus formában kell elküldeni. A nevezésben szerepelnie kell a cukrászda vagy a vendéglátó egység, és a tortát készítő, ott dolgozó cukrász/cukrászok nevének. A versenyre magánszemélyek nevezését nem fogadjuk.
Nevezési határidő: 2023. április 6.
A teljes és részletes versenykiírás és a nevezési lap a cikk alján letölthető, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvány honlapján is elérhetőek (www.egycseppfigyelem.hu).
Kérjük, olvassák el figyelmesen, csak a teljes versenykiírásban foglaltak szerint leadott nevezések érvényesek.
Várjuk a kedves kollégák nevezését!
Magyarország Tortája 2023. versenykiírás
A Magyar Cukrász Ipartestület 2023. évre is meghirdeti a „Magyarország Tortája” versenyt.
A pályázat továbbra is nyitott, az Ipartestület rendes tagjain kívül is nevezhetnek cukrászdák, vendéglátó tevékenységet folytató vállalkozások. Magánszemélyek nevezését nem tudjuk fogadni. Minden versenyző maximum 2 db tortával nevezhet.
A nyertes torta lesz 2023. év Magyarország Tortája. A nyertes receptet az idei évben is csak az Ipartestület tagjai számára biztosítjuk, a meghatározott feltételek szerint, akik a tortát augusztus 20.-tól árusíthatják.
A magyar cukrászat hagyományain alapuló, főként magyar alapanyagokra épülő tortákat várunk. Új, kreatív ötletek mellett, várjuk azokat a specialitásokat is, amik már korábban bizonyítottak a cukrászdákban és megfelelnek az idei versenykiírásnak.
Idei versenyünk újdonsága, hogy az alábbi, nemzeti értékekből és Hungarikumokból összeállított alapanyagkosárból minimum egyet fel kell használni a nevezett tortáknál:
- újfehértói fürtös meggy,
- kalocsai fűszerpaprika-őrlemény,
- tokaji aszú,
- magyar akácméz,
- gyógynövények (pl. kamilla, levendula, menta, citromfű, rozmaring, vagy kakukkfű)
A nevezett torták:
- 22-24 cm átmérőjű kerek, illetve egy tortakarikához hasonló méretű (pl.: 20x20 cm-es, vagy 18x25 cm-es) szögletes alakúak lehetnek (a szögletes tortáknál maximum 5 cm-es magasságot ajánlunk)
- hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket, vagy egyéb tészta rétegeket, hogy jobban képviselje a torta a magyar cukrászati hagyományokat,
- magasságuk dekorációval együtt maximum 8 cm lehet.
Értékelési szempontok: íz, ízek harmóniája: 55 pont, megjelenés, küllem: 15 pont, technológia/praktikum/kreativitás: 10 pont, állag/textúrák/vágási felület: 20 pont.
Az értékeléskor a nevezett torták készítői a zsűri előtt nem ismertek, az első fordulóban anonim a verseny. Az első zsűrizési körből 5 torta jut tovább a döntőbe. A döntő zsűrizésnél az utolsó fordulóba jutott tortákat a zsűrizés helyszínén, az Ipartestület tanműhelyében kell majd elkészíteni.
A nyertes pályázó a Magyar Cukrász Ipartestülettől kupát és oklevelet kap, valamint az eddigi tapasztalatok alapján nagy médiaérdeklődésre (rádió, televízió, online és nyomtatott sajtó) számíthat. A médiafelkérések elfogadása a nyertes versenyző és a szakma különös érdeke, így a nyertes pályázótól elvárt kötelezettség!
A 2020-ban alapított Hagyományőrző Különdíjat idén is szeretnénk odaítélni!
A Zsűri döntése alapján a Hagyományőrző Különdíjat az a pályázó kaphatja meg, aki a magyar cukrászat hagyományait legjobban megjeleníti a nevezett termékében, a felhasznált alapanyagokban és a technológiában. Várjuk a vajkrémmel készített torták nevezését is!
A teljes és részletes versenykiírás és a nevezési lap alább letölthető. Kérjük, olvassák el figyelmesen, csak a teljes versenykiírásban foglaltak szerint leadott nevezések érvényesek.
Nevezései határidő: 2023. március 31.
Várjuk a kedves Kollégák nevezését!
Tisztújító Közgyűlés és Cukrászbál 2023. – Meghívó és jelentkezési lap
Kedves Tagjaink és Partnereink!
Szeretettel invitáljuk Önöket éves Közgyűlésünkre és kísérőprogramjaira. Nagy örömmel jelentjük be, hogy idén a teljes programot megtartjuk, a Cukrászbállal együtt. Az elmúlt években a pandémia miatt ez a sokak által kedvelt és várt programunk elmaradt, de most ismét felszabadultan és vidáman élvezhetjük egymás társaságát egy kitűnő vacsora és kiváló élőzene kíséretében akár a táncparketten is.
Ne feledjék, tisztújító közgyűlést tartunk, hiszen eltelt négy év, mely során óriási eredményeket értünk el, amire büszkék vagyunk. Szeretnénk ezeket az eredményeket bemutatni Önöknek és megtervezni a következő négy évet, mely reményeink szerint hasonló sikereket tartogat az Ipartestület és ezzel együtt az Önök számára. Nehéz év/évek elé nézünk, csak összefogással tudunk sikereket elérni.
Az Ipartestület 2023. évi tisztújító Közgyűlését és kísérő rendezvényeit 2023. február 19-21. között, a HUNGUEST HOTEL BÁL RESORT **** -ban tartja.
Cím: 8220 Balatonalmádi, Bajcsy-Zsilinszky u. 14.
A Közgyűlés időpontja: 2023. február 20. hétfő, 9:00 óra. A közgyűlést határozatképtelenség esetén 10:00 órára halasztjuk. A Közgyűlés és tisztviselő választás az ebédszünetet követően 14:00 órától folytatódik!
A programokat, valamint a szobafoglalás, illetve az étkezések díjait is tartalmazó grafikus meghívó és a jelentkezési lap a cikk alján letölthető.
Legfontosabb információk:
Szállás díjak:
Prémium egyágyas szoba: 30.000 Ft / éj / szoba + IFA
Prémium kétágyas szoba: 33.800 Ft / éj / szoba + IFA
Junior lakosztály: 54.080,- Ft / éj / lakosztály 2 fő részére + IFA
Bál lakosztály: 67.600,- Ft / éj / lakosztály 2 fő részére + IFA
Az IFA mértéke 18 éven felüliek számára 580 Ft/fő/éj.
A szállás díjában benne foglaltatik a bőséges büféreggeli, parkolás, wifi, a wellness központ és szauna világ használata nyitvatartási időben.
A szállás és az igénybe vett szolgáltatások díjának kifizetése önállóan a szállodában történik.
Étkezések díja:
Vasárnapi baráti vacsora és hétfői ebéd: 9.750 Ft / fő
Ünnepi vacsora és CUKRÁSZBÁL: 19.500 Ft / fő
(A részvételi díj tartalmazza a welcome drinket, a büféasztalos gálavacsorát, az éjféli büfét és az élőzenés táncestet.)
Az étkezések díjai italfogyasztást nem tartalmaznak. Az italfogyasztás minden étkezés esetében a részvételi díjon felül, helyben fizetendő.
A mellékelt jelentkezési lapon kérjük naponként külön feltüntetni, hány szobát rendelnek, illetve hány fő kívánja igénybe venni az étkezéseket.
Jelentkezési határidő: 2023. február 10.
A mellékelt jelentkezési lapokat e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) szíveskedjenek visszaküldeni.
A jelentkezést követően a megrendelt étkezésekről számlát küldünk.
Az elmúlt évek hagyományaihoz híven az idei évben is partnereink kiállítása kíséri a Közgyűlést. 2023. február 20-án (hétfőn) 9:00-17:00 óra között nyílik lehetőség a személyes kontaktusra, az ajánlatok megtekintésére.
A Közgyűlés napirendjét a későbbiekben fogjuk Önöknek hírlevélben küldeni.
Örömmel tapasztaljuk, hogy újra erősödik a közösségi érzés tagjaink között, egyre aktívabbak programjainkon és azonosulnak céljainkkal. Kérjük, minél többen jöjjenek el, vegyenek részt közgyűlésünkön, hiszen az eredmények és sikerek közösek, csakúgy, mint a jövőnk, minden Önökért történik.
Várjuk Önöket szeretettel!
Szakmai Nap - Meghívó és program
Kedves Tagjaink!
Tisztelettel meghívjuk Önöket a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai napjára, mely a szervezetünk évente két alkalommal megrendezett, hagyományos szakmai fóruma.
Helyszín: ANDRETTI KÁVÉZÓ 1047 Budapest, Váci út 13.
Időpont: 2022. október 17. (hétfő)
Érkezés, vendégvárás: 9:30
A szakmai nap programja:
10:00-10:30 Az Auguszt bejgli titkai – Auguszt József bejgli bemutatója - kóstolás
10:30-11:00 Hogyan készítsünk díjnyertes bejglit? – Karl Zsolt cukrászmester bejgli bemutatója - kóstolás
11:00-11:30 Olasz tanulmányút disszeminációs bemutatója – sütemény bemutató és kóstolás
11:40-12:40 Hivatalos Kiemelt Támogatónk, az IREKS-STAMAG KFT bemutatója
- Jogszabályi aktualitások, benne: NETA, bejglivel kapcsolatos előírások, alapanyagok. IREKS szaktanácsadás és együttműködés.
12:45-13:15 Hivatalos Informatikai Partnerünk, a Parola Kft. bemutatja:
- A kötelező rossz emészthető formában. Az NTAK, a NETA, az Áremelés és a nyomonkövetés, játékos módon bemutatva.
- Vajon tényleg könnyebb az informatikával?
13:15-14:15 Ebédszünet – minden kedves résztvevőt finom pizzával, kávéval, üdítővel kínálunk Ezüst Fokozatú szponzorunk, az Andretti Üzletház és jóvoltából
14:15-15:00 Fórum – Közös beszélgetés aktuális témákról
A részvétel tagjaink számára díjtalan, de regisztráció köteles.
Kérjük, 2022. október 12-ig regisztrálják részvételi szándékukat a résztvevők létszámának megadásával a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.
Várjuk Önöket szeretettel!
RÁKÓCZI JÁNOS EMLÉKÉV
A Magyar Cukrász Ipartestület idén emlékévvel tiszteleg Rákóczi János munkássága előtt, születésének 125. évfordulóján.
A méltán ismert és elismert szakácsmester készítette el a túrós lepényt, amelyet az 1958-as brüsszeli világkiállításon elért sikere óta Rákóczi túrós lepényként ismerünk és szeretünk.
Az emlékév a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg.
A sweeTEN 3.0 elnevezésű programunk jelentős eseménye a 2022. szeptember 25-én, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal közösen megrendezésre kerülő egész napos workshop.
Helyszín: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum (1036 Budapest, Korona tér 1.)
10:30 MEGNYITÓ (Török Róbert - MKVM, Erdélyi Balázs - Magyar Cukrász Ipartestület)
11:00 ELŐADÁSOK
1/ Müller Ádám a Dombóvári Kulturális Szolgáltató Központ igazgatója
Téma:
Rákóczi János születési helyének bemutatása, részletek a Dőry konzervgyár munkásságáról, Dombóvár város értékmentő munkássága, mely Rákóczi János életútját, kiemelkedő gasztronómiai tevékenységét és eredményeit mutatja be (Értéktár, rendezvények)
2/ Gábor Sándor cukrászmester
Téma:
Rákóczi János hazai és nemzetközi sikereinek bemutatása
15:00 Előadások, bemutatók, workshop
3/ Kovács László Magyar Vendéglátók Ipartestülete elnöke
Téma: Kortörténeti bemutató, Rákóczi János szakácskönyvének, receptjeinek szakmai bemutatása
4/ Rákóczi süteménymustra
Az eredeti ízvilágot tiszteletben tartva, bemutatjuk a kortárs magyar cukrászok kreativitását.
A rendezvényre szeretettel várjuk!
A Magyar Cukrász Ipartestület Elnöksége
Magyarország Tortája 2022 - HUNCUT SZILVA HERCEG - Sajtóközlemény
2022-ben a HUNCUT SZILVA HERCEG lett Magyarország Tortája
Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász kreációja, a „HUNCUT SZILVA HERCEG” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László cukrászmester nyerte a „Nagyi kedvence” fantázianevű alkotással.
A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére.
Olyan kedvelt magyar ízekkel, gyümölcsökkel készült recepteket vár minden évben az Ipartestület, melyek az ünneppel, vagy Magyarországgal összefüggésbe hozhatók, és szigorúan csak kiváló minőségű, természetes és egészséges alapanyagokat tartalmaznak.
Idén a versenykiírásban újdonságként az is szerepelt, hogy a versenymunkák hangsúlyosabban, minimum 40%-ban tartalmazzanak felverteket, vagy egyéb tészta rétegeket annak érdekében, hogy a magyar cukrászat tradíciói jobban érvényesüljenek a tortákban. Három körös zsűrizési folyamatban születik meg a győztes minden évben. Az első fordulóban megadott jellemzők alapján anonim módon kóstolnak a zsűritagok, innen általában öt torta jut tovább az összesített pontszámok szerint. A második zsűrizési körben újra kóstolják a döntős tortákat és javaslatokat tesznek azok tökéletesítésére. A döntőben a versenyzőknek a zsűri jelenlétében, élőben kell elkészíteniük a tortákat, melyeket szakmai szempontok alapján pontoznak.
Érdekesség, hogy idén a mák, a meggy, a tokaji borok és a tejföl több versenyzőnél is favorit volt, több torta alap ízeit is ezek képviselték, de előkerültek olyan, a cukrászatban szokatlan különleges alapanyagok is, mint az édesburgonya, kapor, rozmaring, vagy akár a libamáj.
A győztest, Karikó Orsolyát (Vanília & Gelarto Kézműves Cukrászat, Nagykőrös) a HUNCUT SZILVA HERCEG ötletének megszületésekor a kiváló egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása ihlette meg.
A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, melyet lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládé mousse, megbolondítva az egri borvidék kiváló családi pincészete által megalkotott classic vörösbor hangulatával, valamint a szintén vörösboros erdei áfonya-szilva zselé, így kényeztetve érzékeinket. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.
Magyarország Cukormentes Tortája 2022 - NAGYI KEDVENCE - Sajtóközlemény
A „Nagyi kedvence” a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztese
A szegedi Virág Cukrászda és Kávéház hozzáadott cukor nélkül készült alkotása nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdet meg. A „Nagyi kedvence” győzelmét Budapesten, az Országház Vadásztermében tartott sajtótájékoztatón jelentették be, ahol az augusztus 20-i programok mellett kihirdették a 2022-es Magyarország Tortáját, amely a „Huncut szilva herceg” nevű édesség lett. A győztes tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni, mikortól az ország számos cukrászdájában és Budapesten, a Magyar Ízek Utcáján is árusítják.
A Magyarország Cukormentes Tortája versenyre, melyet 11. alkalommal rendezett meg az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület, az ország bármely cukrászdája és vendéglátó egysége nevezhetett. A cukrászok elsősorban a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által jóváhagyott alapanyaglistát használták fel tortáik elkészítéséhez.
Az idei győztes a „Nagyi kedvence” lett, melyet a szegedi Virág Cukrászda és Kávéház cukrászmestere, Gyuris László készített. Az elegáns küllemű, hozzáadott cukor nélküli tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztácia ropogós, valamint a könnyű mascarpone mousse harmonikus ízvilágát némi hibiszkusz virág és csipkebogyó velő teszi teljessé. A piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz.
MAGYARORSZÁG TORTÁJA 2022. és MAGYARORSZÁG CUKORMENTES TORTÁJA 2022. RECEPTEK
Kedves Tagjaink!
Háromfordulós zsűrizési körben idén is kiválasztottuk Magyarország Tortáját, valamint az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal együttműködve a „Magyarország Cukormentes Tortája” verseny győztesét.
A torták hivatalos sajtótájékoztatója várhatóan 2022. augusztus 1-én lesz. Eddig az időpontig a nyertes tortákat nem hozhatjuk nyilvánosságra.
A torták 2022. augusztus 19-től lesznek árusíthatók. A recepteket kizárólag tagjainknak adjuk ki, a jelen tájékoztatóban leírt módon. A receptek csak az év végétől lesznek sajtó nyilvánosak.
Annak érdekében, hogy tagjaink megfelelően fel tudjanak készülni a torták elkészítésére, a mai naptól a recepteket, technológiát jelszóval védve feltesszük honlapunkra, a Magyarország Tortája/2022/Magyarország Tortája 2022, a Magyarország Tortája/2022/Magyarország Cukormentes Tortája 2022 menüpontok alá.
Ahhoz, hogy megkapják a megtekintéshez és letöltéshez szükséges jelszót, a cikk alján található, letölthető nyilatkozato(ka)t aláírva küldjék vissza számunkra, szkennelve, e-mailen.
A nyilatkozat(ok) kézhezvétele után az egyéni felhasználónevet és jelszót/jelszavakat e-mailen fogjuk Önöknek elküldeni, melyek segítségével jelentkezzenek be a honlapunkon a jobb oldalon található „Bejelentkezés” ablakban. Ezután már hozzáférhetnek a recepthez.
A torták alapanyagairól ajánlatot kértünk partnereinktől, a beérkezett ajánlatokat szintén ezekben a menüpontokban tekinthetik meg bejelentkezés után.
A Magyarország Tortája, a Magyarország Cukormentes Tortája torta receptjeihez külön nyilatkozatok tartoznak.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy felhasználónevet és jelszót csak azon tagjainknak adunk, akiknek a kiszámlázott tagdíja rendezve van.
A torták elkészítéséhez technológiai segítséget kaphatnak a menüpontok alá a későbbiekben felkerülő videókból, fotókból. SEM A VIDEÓK, SEM A FOTÓK NEM HOZHATÓK NYILVÁNOSSÁGRA, NEM ADHATÓK ÁT MÁSNAK, NEM OSZTHATÓK MEG SEMMILYEN FELÜLETEN!
Július 26-án kedden bemutató sütést fogunk tartani székházunkban mindkét torta elkészítéséről.
A nyilatkozatokban jelezzék, hogy hány darab tortatáblát igényelnek a Magyarország Tortájához, illetve Magyarország Cukormentes Tortájához. Üzletenként 1 db táblát díjtalanul biztosítunk Önöknek.